Az érmihályfalvi Pódium Díjat az önkormányzat alapította azzal a céllal, hogy évente jutalmazza a helyi kulturális életben kimagaslóan teljesítőket.
Január 20-án, vasárnap 16 órakor kezdődik az idei ünnepség a Bartók Béla Művelődési Házban, melyen már 18. alkalommal adják át a díjakat, a 2018-as évre vonatkozóan, megemlékezve a Magyar Kultúra Napjáról is.
Ugyanekkor adják át a helyi RMDSZ alapította Szépműves Díjat, mely ezúttal hatodszor talál gazdára egy pedagógus munkájának elismeréseként.
Az eseményen közreműködik Papp István, a Debreceni Csokonai Színház művésze Psalmus Hungaricus című egyéni előadásával, mely a magyarság története versekben és dalokban, időutazás az évszázadokon átívelve. Elhangzanak többek között Sinka István, Juhász Gyula, Wass Albert, Sajó Sándor, Petőfi Sándor, Illyés Gyula, Cseh Tamás és Dsida Jenő alkotások.
Az eseményre a belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.