
Tisztelt érmihályfalviak!
A tavasz eljöttével, egyéb teendőink mellett, folytatjuk környeztünk rendezését szépítését is.
Így van ez városunk esetében is, elvégezzük azokat a városszépítési munkákat, amelyeket anyagi lehetőségeink megengednek.
Mindannak, amit napjainkig megvalósítottunk, csak akkor lesz értelme és értéke, ha meg is fogjuk őrizni azt.
Amint építkezni sem lehet egyedül, úgy az értékeink, megőrzése is csak a lakosság, az Önök pozitív hozzáállásával vállalható. Együtt kell időtálló rendet tenni lakóhelyeink környékén, az egész városban.
Szépszóval próbálkoztunk, de még mindég van egy lakossági réteg, akikre nem hatnak a szavak.
Nagyon sokan még a szabályok kényszere alatt sem hajlandóak betartani az együttélés normáit, nemhogy saját igényességeiktől vezérelve vigyázzanak a helyre, ahol élnek.
Annak ellenére, hogy túl kevés munkatársam van ehhez a nagy rendetlenséghez, igyekszünk tovább tenni a dolgunkat. Úgy tűnik, hogy néhány, szemetelőkre kiszabott büntetés sem riasztotta el tetteseinket, kénytelenek leszünk újabb szankciók alkalmazására, mielőtt ellepné a várost, a környéket a szemét.
Aki étkezik, az szemetel is. Minden háztartás termel elszállítandó szemetet is, tehát rendelkeznie kell szemétszállító szolgáltatóval kötött szerződéssel.
Meggyőződésem és remélem Önök is úgy gondolják, hogy nem szemetelhetünk sem a városban, sem pedig a környéken. A szemét helye a kukában van!
Megértésüket és együttműködésüket remélve minden jót kívánok.
Nyakó József polgármester