Pont- és kapusveszteség Vaskohszikláson

Pont- és kapusveszteség Vaskohszikláson
2019. October 14.
Nem csak kikaptunk a szombati meccsen, de kapusunk súlyos sérülést is szenvedett.
/vlm/Image/Show/84/
A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 8. fordulójában az Unirea a Vaskohsziklási CSO pályájára látogatott szombaton délelőtt. A papírforma az élmezőnyhöz tartozó hazaiak sikerét jósolta, ennek megfelelően ők is szerezték meg a vezetést a 31. percben, s bár az egyenlítés lehetősége kitartott a meccs végéig, az mégsem jött össze, sőt, a 89. percben újabb gólt kaptunk, így alakult ki a 2- 0-ás hazai győzelem.
A vereség mellett fájóbb veszteség is érte a csapatot: a 72. percben kapusunk, Kis Márk egy ártatlan helyzetben szenvedett súlyos sérülést. A labda kirúgásához készült, senkitől sem zavartatva, amikor lendülő jobb lába “letapadt”, ő maga pedig megbicsakló bal lábára esett teljes testsúlyával. Mint később édesanyjától, Kis Andreától megtudtuk, Márknak bokája és lábszárának alsó része tört el, hétfőn délben műtötték Margittán. Andrea azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a vaskohsziklási labdarúgók már rögtön a meccs lefújása után adománygyűjtésbe kezdtek, amiért, illetve az azóta történt folyamatos érdeklődésért ezúton is köszönetét fejezi ki.
Fele Attila, az Unirea klub elnöke kérdésünkre elmondta: a maga részéről is nagyon sajnálja a történteket, a klub természetesen azon lesz, hogy amiben lehet, segítse játékosának mihamarabbi felépülését. Ugyanakkor ezúton köszöni meg ő is a vaskosziklási klub és a város polgármesterének azonnali segítőkészségét.
Ifj. Fele Sándor edző csapata a következő összeállításban szerepelt: Kis (72. p. Tankó) – Crişan, Dorogi, Kiss, Pop, Sabău, Solymosán, Bacsó, Széles, Lazăr, Gego (38. p. Kovács).
Az ifjúsági csapat (edző Csűri Sándor) 1-0 arányban maradt alul.
A forduló további eredményei ITT, a táblázat ITT olvasható.
A következő fordulóban a Diószegi SK-t fogadjuk szombaton 15 órától a Praszler stadionban.

Keresés