
Június 2-án került megrendezésre a III. Rencz Csaba nemzetközi emléktorna U 11-es korosztályú utánpótlás csapatok részvételével. A tornára a Kisvárda Labdarúgó Akadémia és a Balkány F.C. korosztályos csapata érkezett Magyarországról, valamint Szováta, F.K. Kraszna, Szatmárnémeti Somesul, Nagykárolyi Viktória és a házigazda Unirea két csapattal. Az esemény a csapatok bevonulásával kezdődött, miután felsorakoztak a tribün előtt ahol Varga Róbert a Zelk Zoltán Gimnázium igazgatója üdvözölte a csapatokat és kísérőiket, ismertette a torna programját, majd egy percre elcsendesedtek a Praszler stadionban a résztvevők, adózva Rencz Csaba újságíró emlékének. Karsai Attila megbízott polgármester lépett a mikrofonhoz, köszöntötte a résztvevő labdarúgó csapatokat és szurkolóikat, valamint Cseke Attila szenátort. ,,Vegyes érzelmekkel állok most itt, a harmadik Rencz Csaba emléktornán, egyik szemem sír, mert egy pótolhatatlan embert, munkatársat veszítettünk el négy éve, halálával rendkívüli űrt hagyott maga után. A másik szemem örül, mert sokan érzik úgy, hogy jelen kell lenniük velünk, ezen a rendezvényen, köszönöm önöknek, nektek, hogy itt vagytok, megtisztelitek ezt a sporteseményt, játékosok, edzők, szülők, drukkerek, kívánok mindenkinek nagyon jó szurkolást, győzzön a jobbik”, mondta többek között az elöljáró. Utána Cseke Attila szenátor elevenítette fel emlékeit amelyek részben Csabához, részben pedig a Praszler stadionhoz kötődnek, amikor gyerekkorában még ő is aktívan futballozott. Érmihályfalva egy hagyomány őrző közösség ami nagyon fontos és ez a jellemvonás napjainkban egyre inkább felértékelődik, nem csak a sportban hanem a közösségi életben is. Épül az új sportbázis amelyet a miniszterségem idején hagytam jóvá, az is az érmihályfalvi lakosok egészségi állapotának, fizikai erőnlétének fejlesztését fogja szolgálni. Maradjon sok szép emléketek erről a pályáról, úgy mint nekem, a mai napra pedig látványos, szép játékot kívánok mindenkinek, zárta gondolatait a szenátor.

A csapatokat két csoportba sorsolták, az 1-es pályán a Balkány S. E., Kisvárda, Szatmári Somesul és az Unirea I. (2013 korosztály,) a 2-es pályán pedig a Viktória Nagykároly, F.K. Kraszna, Szováta és az Unirea II. (2014-15) játszott. A hagyományoknak megfelelően most is Csaba nagyobbik unokája Zöld Ádám végezte el a kezdőrúgást.

A csoportmérkőzések után az első helyért Szováta csapata a Kisvárdával, a harmadik helyért pedig Kraszna az Unirea I. csapatával játszott. Az első mérkőzést Szováta nyerte meg 2:0 arányban így ők lettek a tornagyőztesek, a bronzéremért folyó küzdelmet az Unirea I. csapata nyerte 3:1-re Kraszna ellen. A torna gólkirálya toronymagasan a Balkány csapatát erősítő Obsitos Norbert lett 12 góllal, a legjobb kapus Szeregnyi Szabolcs volt Kisvárdáról, míg a legjobb játékosnak Sütő Milánt választották, ő az Unirea tehetséges játékosa. Boros Péter a Bihar Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke a díjak átadása előtt méltatta a rendezvényt, köszönetét fejezte ki, hogy immár harmadik alkalommal rendezték meg az emléktornát, amely mindig kiemelkedő, úgy a mérkőzések mint a rendezés színvonalát tekintve. Köszönet jár a szülőknek és az edzőknek egyaránt, a mérkőzéseket a maximális sportszerűség jellemzi amely méltó a torna névadójához.

A beszédek után a díjakat Csaba özvegye Rencz Gyöngyi és egyik bátyja Rencz Lajos adták át.

Az emléktorna záróprogramja idén is az öregfiúk mérkőzése volt, amelyen nem az eredmény, hanem a részvétel volt a fontos. Ez alkalomból főként azok lépnek pályára akikkel annó Csaba alkalmanként futballozott.
A torna szervezői az Unirea labdarúgó klub és Csaba barátai voltak.
Balázs József Attila