Rendhagyó találkozó kisdiákokkal a Magyar Nyelv Napján

Rendhagyó találkozó kisdiákokkal a Magyar Nyelv Napján
2015. November 14.
A Magyar Nyelv Napja alkalmából kisdiákok nem csak műsort adtak elő a könyvtárban, de beszélgettek is írókkal, költőkkel, újságírókkal, akikkel akár naponta találkozhatnak.
/vlm/Image/Show/84/
A kisdiákok verses-zenés műsorral készültek a Magyar Nyelv Napjára

Szerdán Klaus Iohannis államfő kihirdette az RMDSZ által kezdeményezett törvényt, amely Romániában (is) a Magyar Nyelv Napjává nyilvánítja november 13-át. A tervezetet júniusban a szenátus ellenszavazat nélkül szavazta meg, októberben pedig a képviselőházban 264-en támogatták, tízen ellenezték, míg 19 képviselő tartózkodott.

Ez a nap a közfigyelmet igyekszik ráirányítani a magyar népszellemi-kulturális öröksége és nemzeti identitása alapját jelentő nyelvre.

Ennek jegyében máris sokfelé tartottak rendezvényeket.

Érmihályfalván a Máté Imre Városi Könyvtár volt a helyszíne a nyelvünk ünnepére tartott eseménynek pénteken délben: a Zelk Zoltán Általános Iskola step by step osztályai vettek részt rendhagyó találkozón, melyen egyben maguk a kisdiákok is szereplők voltak.

Kérdésünkre Karászi Éva tanítónő elmondta: mivel ez volt az első alkalom a magyar nyelv romániai hivatalos megünneplésére, értelemszerűen először, de szándékaik szerint nem utoljára tartották meg az eseményt, szeretnének hagyományt teremteni belőle. De mi is indokolta a “rendhagyó” jelzőt? Amint a tanítónő fogalmazott, a gyerekek többségében nem tudatosult még, hogy költők, írók, újságírók nem csak a múltban éltek, de napjainkban is élnek, sőt, saját városukban is vannak, akikkel akár naponta találkozhatnak.

Az ünnepség az öt osztály (0. – IV.) verses-zenés műsorával kezdődött, melyet természetesen az anyanyelv ünnepének jegyében állítottak össze a tanítónők. Ebben közreműködött Darabont Aliz zenetanárnő illetve a Csilinka gyerekkórus jelen volt kisdiák-tagjai, továbbá Csűri Enikő nagyobb diák furulyán.

Ezt követte a már említett találkozó, melynek során Boros József ny.tanár-költő, Sütő Éva újságíró-költő, Szilágyi Ferenc Hubart képzőművész-író-költő és Rencz Csaba újságíró-közíró elegyedett szóba a gyerekekkel. A meghívottak kedvenc gyerekverseiket olvasták fel, esetenként saját, gyerekeknek írt verseiket, de szóba kerültek a hajdani gyerekévek és az olvasás fontossága is.

A gyerekeket a házigazda könyvtár a Polgármesteri Hivatal és a CBA üzlet jóvoltából egy-egy tábla csokival és üdítővel láthatta vendégül.

Keresés