2013. January 3.
December utolsó négy, majd január első két napján összesen 447 alkalommal intézkedtek a rendőrök a megye településein, illetve országútjain, 57.332 lejnyi büntetést kiszabva - derül ki a Rendőrség közleményéből.

December utolsó négy, majd január első két napján összesen 447 alkalommal intézkedtek a rendőrök a megye településein, illetve országútjain, 57.332 lejnyi büntetést kiszabva – derül ki a Rendőrség közleményéből. Ezek során 25 járművezetői jogosítványt vontak be, és 14 ütközéses balesetnél helyszíneltek, 284 sofőr pedig gyorshajtás miatt kapott büntetést. Volt, aki jogosítvány nélkül ült volán mögé, de olyan is akadt, aki a sokszori figyelmeztetés ellenére ugyanezt megtette alkoholos befolyásoltság alatt is.
Szilveszterkor akár az idénynek megfelelő bűncselekménynek is lehet nevezni a tiltott pirotechnikai eszközök forgalmazását, birtoklását, felhasználását. Ezekből összesen közel 5.000 darabot koboztak el a rendőrök, és az ügyekben büntetőeljárás megkezdését kezdeményezték.
A szilveszteri sokadalmakban nem volt ritkaság a zsebtolvajlás sem.
A Rendőrség ezúton is tudatja, hogy aki károsultja vagy szemtanúja egy bűncselekménynek, az annak bejelentésekor a következő adatokkal segítheti az elkövető kézre kerítését:
-a tett időpontja, helye
-az elkövető vélhető életkora, neme, magassága, haj- és szemszíne, esetleges különleges ismertetőjegyei (például tetoválás, kirívóan magas vagy mély hang)
-ruházata
-ha járművel közlekedett, annak típusa, rendszáma.
Szükség esetén a 112-es segélyhívó számot kell tárcsázni.