2013. March 29.
Nemrégiben nyílt meg az a kihelyezett útlevél-iroda, mely kéthetente keddenként 10 és 14 óra között várja az érdeklődőket. Alább néhány fontos tudnivaló, illetve az útlevél kérelmezéséhez szükséges dokumentumok listája, kiskorúak és felnőttek esetében is.

(Illusztráció)
Nemrégiben adtuk hírül, hogy kéthetenként keddi nyitva tartással kihelyezett útlevél-iroda nyílt a lakossági nyilvántartó egyik helyiségében (részletek ide kattintva).
Az alábbiakban olvashatóak az útlevelek kérvényezésével kapcsolatos részletes tudnivalók.
– Az elektronikus útlevelet 14 naptári nap ( 2 hét) alatt készítik el – mindez azt jelenti, hogy az egyik alkalommal beadott kérés alapján másik alkalommal kézhez vehető az útlevél.
– Az útlevelet csak személyesen, vagy közjegyző előtt meghatalmazott személy által lehet átvenni.
– Az útlevél átvételekor érvényes személyi igazolványt kell felmutatni, kiskorúak esetében keresztlevelet.
– Az útlevél 6 évesnél fiatalabb gyerekek számára 3 évig érvényes, 6 évesnél idősebbeknek (tehát felnőtteknek is) az érvényesség ideje 5 év.
– Az útlevél elkészítési díja 276 lej, és a CEC-ben kell befizetni.
– Sürgősségi eljárással a kihelyezett irodában nem készítenek útlevelet.
A 18 év alatti személyek esetében a következő dokumentumok szükségesek az útlevél kérelmezéséhez:
– 14 év alatti személy esetén keresztlevél;
– 14 és 18 év közötti személy esetén személyi igazolvány;
– a szülők (esetenként a gyámsággal vagy gondviseléssel megbízott személy) személyazonosságát igazoló dokumentum;
– egyik szülő elhalálozása esetén az elhunyt haláleseti igazolása;
– esetenként az egyik szülő beleegyező nyilatkozata (ha belföldön él, akkor közjegyző előtt, ha külföldön, akkor az illető ország román nagykövetségén vagy konzulátusán tett nyilatkozat);
– a kiskorú korábbi útlevele (ha van);
– a kiskorú nevére kiállított elismervény az útlevél elkészítési díjának befizetéséről.
A kiskorú jelenléte a kérelem beadásánál kötelező.
A 18 év feletti személyek esetében a következő dokumentumok szükségesek az útlevél kérelmezéséhez:
– érvényes személyi igazolvány;
– korábbi útlevél (ha van);
– a kérelmező nevére kiállított elismervény az útlevél elkészítési díjának befizetéséről.