Ritka égi tünemény vasárnap hajnalban

Ritka égi tünemény vasárnap hajnalban
2012. July 14.
Július 15-én, vasárnap, a hajnali pirkadat idején, fél négykor, a Hold elfedi a Jupiter bolygót. (Az alábbi időpontok magyarországi időszámításban értendők.)
(Illusztráció: hirek.csillagaszat.hu)
A jelenséget távcső nélkül is megcsodálhatjuk, úgy, hogy hajnali 3 óra körül érdemes a keleti égen megkeresni – épületektől mentes horizontnál -, viszonylag még alacsony állásban, a Holdat. Az utolsó negyed utáni keskeny holdsarlótól balra lesz a csillagszerűen ragyogó Jupiter bolygó, amit a Hold 3 óra 29 perckor elfed. Ezt követően majd a kilépését érdemes ismét megnézni. A Jupiter kibukkanása a Hold jobb oldali sötét részén, 4 óra 21 perckor következik be. A fedés ekkor ér véget.
A jelenség szép égi környezetben látható majd, bár a hajnali szürkület már nagyon zavaró lesz. Az utolsó negyed utáni holdfázisú égi kísérőnk ekkor a Bika csillagképben jár, így a közelében lesz az Aldebaran nevű fényesebb csillag, valamint a Fiastyúk, balra lentebb pedig a Vénusz bolygó (Esthajnalcsillag) ragyog majd.

Szoboszlai Endre csillagász-ismeretterjesztő

a Debreceni Magnitúdó Csillagászati Egyesület sajtófelelőse

Keresés