Ritka magyar – tisztelgés Kallós Zoltán emléke előtt

Ritka magyar – tisztelgés Kallós Zoltán emléke előtt
2025. January 21.
ritka

A Gizella Művelődési Központban lép fel az Udvarhely Néptáncműhely, a Ritka Magyar – Kallós Zoltán emlékére című produkciójukkal, február 7-én, pénteken 19 órai kezdettel.

Az Udvarhely Néptáncműhely 1998-ban alakult önkormányzati kezdeményezésre, a Művelődési Ház égisze alatt. Mint nevében is jelzi, az Udvarhely Néptáncműhely a magyar népzene és néptánchagyomány megőrzését valamint hiteles továbbadását szolgáló folklórműhely. A tánckar jónevű koreográfusokkal dolgozott és dolgozik együtt, amelynek eredményeként évente 2-3 folklórműsort visz színpadra, ugyanakkor utánpótlás neveléssel és különböző képzésekkel tölti az évadot. Az Udvarhely Néptáncműhely a színpadi előadások mellett feladatának vallja a táncházmozgalom fellendítését és éltetését. Lehetetlen küldetésre vállalkoztak a produkció alkotói, hiszen egy előadásba lehetetlen besűríteni azt a hatalmas mennyiségű anyagot, amit Kallós Zoltán hátrahagyott. A címmel Kallós Zoltán egy fontos üzenetét is tolmácsolni szeretnék az alkotók: felhívni az emberek figyelmét az emberi élet mulandóságára, arra, hogy nem mindegy mit hagyunk hátra a következő generációknak. Az előadást Tőkés Csaba Zsolt rendező-koreográfus jegyzi, aki a produkció díszlettervezője is, elmondta, hogy az előadás bemutatja Kallós Zoltán életét a szülei találkozásától, gyermek és fiatalkorán keresztül a sajátságos búcsúig. Az előadásban fellép a Néptáncműhely teljes tánckara, kísér a Kedves Zenekar.

A rendezvény ingyenes, a nézők érkezés sorrendjében foglalnak helyet, ezért javasolt az időben érkezés. A szervezők jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánnak.

Balázs József Attila

Keresés