
Július 29-én Böcskei László megyés püspök vezetésével Nagyváradról 46 ministráns indult az Örök Városba, hogy csatlakozzon a jelenlevő közel 70.000 különböző nemzetiségű oltárszolgához, és így együtt megtapasztalják az egyház egyetemességét, a ministráns szolgálat szépségét. A zarándoklat másik célja volt, hogy ott, ahol a papi, vagy szerzetesi hivatás csírája megmutatkozik, az megerősödjön, kibontakozásnak induljon.
Kedden, július 31-én, Loyolai Szent Ignác – a jezsuita rend megalapítója, amelynek Ferenc pápa is tagja – emléknapján találkozhattak a ministránsok az egyházfővel, a CIM ekkor szervezte meg a ministránsok fesztiválját, amelynek része volt a Szentatya ministránsokat bátorító beszéde, illetve a vele való közös ima a békéért, tekintettel arra, hogy a rendezvény idei mottója „Keresd a békét, és járj nyomában!”; (Zsolt 34, 15b) volt. Felemelő érzést jelentett, hogy a német és angol világnyelveken kívül, a Szent Péter bazilika lépcsőiről magyar nyelven is köszöntötték a zarándok ministránsokat, a német moderátor mellett ott volt Pindroch Csaba magyar színész is, hiszen a német nemzetiségű zarándokok után (55.000 körül), a magyar ajkú ministránsok voltak létszámban a második helyen (több mint 2.000). A legszerencsésebb ministránsok egészen közel kerülhettek Ferenc pápához, mások liturgikus szolgálatot is teljesítettek, vagy pedig a nemzetközi kórusban énekeltek. A Nagyváradi Egyházmegye ministránsai közül egyeseket kézfogással köszöntött a Szentatya, a legbátrabbak pedig selfie-re is meghívták az egyházfőt, aki örömmel fogadta el a meghívást, életre szóló élményt ajándékozva ezzel a fiataloknak.
A magyar ajkú zarándok ministránsok külön magyar nyelvű szentmisén is részt vettek szerdán, augusztus 1-én, a római Szent Ignác templomban, amelyet Ternyák Csaba ergi érsek mutatott be, számos pap, és több püspök jelenlétében, közöttük a nagyváradi megyés püspök is.
A nagyváradi ministránsok a keresztény Róma nevezetességeit is meglátogatták: a négy – egykor patriarkálisnak nevezett, ma már pápainak hívott – bazilikát (vatikáni Szent Péter, falakon kívüli Szent Pál, lateráni Szent János és Santa Maria Maggiore), az őskeresztények temetkezési helyét a Szent Kallixtusz katakombáknál, ahol imádkoztak az első századok, de napjaink vértanúiért is, azokért, akik ma adják életüket Krisztusért. A katakombák felé vezető úton elimádkozta a nagyváradi csapat a Rózsafűzért, és Szent Tarzíciuszról is megemlékezett, a vértanú szentet ábrázoló bronz szobor előtt.
Augusztus elsején, a Szentatyával való újabb találkozást követően az általános kihallgatáson, a Vatikáni Rádió magyar nyelvű szerkesztőségének voltak a vendégei a nagyváradi ministránsok. A Marconi teremben Vértesaljai László SJ, a magyar szerkesztőség vezetője tartott előadást a rádió történetéről, és az egyetemes egyház szolgálatában betöltött szerepéről. Somogyi Viktória vezette a csoportot a rádió tetőteraszára, ahonnan a fiatalok megcsodálhatták az Angyalvárat.
Rómának a turista látványosságai sem maradtak ki a programból, hiszen ott szerepelt a listán a Navona Tér, a Pantheon, valamint a Trévi Kút.
Szombaton érkeztek vissza Nagyváradra a zarándok ministránsok kissé megfáradva, de lelkileg töltekezve, életre szóló, feledhetetlen élmények és emlékek birtokában.
(Kép és szöveg: varad.org)