
Idén nem maradt ki a Nyíló Akác Napok programjából a motorsport, annak is egy különleges ágazata került a szombati programba: a roncsderbi, a Transbuldex Racing szervezésében.
Mint Tempfli Zoltán szervezőtől megtudtuk: már évek óta tervezik hasonló megtartását, idén jött ki a lépés rá. Valójában nem sokkal a fesztivál előtt döntötték el véglegesen, hogy legyen, ám akkor gyorsan a tettek mezejére léptek, ez a “mező” pedig konkrétan a százholdi focipálya mellett volt, ahol kialakították a pályát.
A versenyre öt “istálló” nevezett: Ax cu cama SRL, Satelit Serv SRL, Vasvári SRL, Ragacs Racing, és a nagykárolyi Copos SRL. Az öt autóba felváltva 3-3, azaz tizenöt versenyző ült be, és egy futamban 3 jármű állt rajthoz. Minden alkalommal az utolsó kiesett (mármint a sofőr a versenyből), így egyre fogyott a mezőny. Minden résztvevő kapott oklevelet, ezért nem is nevezett meg helyezetteket Tempfli Zoltán, mondván, hogy a szórakozás és a szórakoztatás volt a fő cél, és lesz a jövőben is, hiszen tervezik a folytatást.
A verseny nagy sikernek örvendett, a pályát a motokrosszosok is kipróbálták.