2016. December 21.
Több mint 600 karácsonyi üdvözlet került az elbírálok elé, amelyeket az érmihályfalvi általános iskola diákjai készítettek. Az alkotásokból kiállítás nyílt.

Alig egy hónapja állították ki azokat a rajzokat, melyeken az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola diákjai egykori fotók repróin “újraszínezték a várost”. A sikeres akciót heteken belül újabb követte, amikor Gheorghe Vasile rajztanár és az iskola hobbikörének kezdeményezésére karácsonyi üdvözletek készítésére (meglévők újragondolására, eredetiek megalkotására) ösztönözték a gyerekeket. A felkérésre több mint 600 alkotás készült, közülük 398-at válogattak be arra a tárlatra, melynek megnyitója szerdán délben volt a Máté Imre Városi Könyvtárban. Borbély-Simon Andrea könyvtáros jellemzően diákokat köszönthetett az eseményen, melyen Gheorhe Vasile elmondta: gyakorlatilag 2 hét telt el a meghirdetéstől a kiállításig. “Mi tettük a dolgunkat, a köszönet nektek jár”, mondta az őt körülvevő gyerekeknek.
A kiállított képeket nézve természetesen a hóember, fenyőfa, angyalka, gyertyafény-motívumok a vezetőek, de láthattunk néhány igazán eredeti, már nem csak rajzolást, de kézműveskedést is igénylő ötletet is, például gombokból “felépített” karácsonyfát.
Ezúttal is több díjat adtak át a szervezők szerint a legjobb munkákat készítőknek, 3 kategóriában:
– V.-VI. osztályosok – 1. Zdroba Natália, 2. Pál Roland, 3. Facsar Lilla;
– VII-VIII. osztályosok – 1. Szabó Anna, 2. Csűri Enikő, 3. Szabó Virág;
– hobbi kör – 1. Kacsó-Létai Anna, 2. Kovács Nóra, 3. Csengeri Jenifer.
Az esemény plakátjának elkészítéséért Gyöngyösi Bernadett kapott jutalmat, a nagydíjas Zeffer Vivien lett.
Az eseményt a nevezett tanárok mellett az iskola Pro Scholam Egyesülete támogatta. Az egy hónapja és a szerdán nyitott kiállítás együtt tekinthető még meg a könyvtárban.
(erdon.ro / Rencz Csaba)