Február utolsó szombatján tartották meg Nyíradonyban (Hajdú Bihar megye) a X. Kathi Sándor sakk emlékversenyt, melyen három korcsoportban (gyerekek, ifjúságiak, felnőttek) összesen 134 sakkozó ült asztalhoz.
A versenyen díjazták azokat, akik eddig minden versenyen ott voltak, s bár a mihályfalviak az utóbbi időben rendszeres résztvevők, ebben a “mezőnyben” még nem szólították őket. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a helyi óvodában idéntől bevezették a sakk tanítását, kísérleti jelleggel az ovisoknak is tartottak versenyt.)
A felnőttek mezőnyében, ahol érdekeltek voltunk, 83-an szálltak versenybe, és délutánig tartott a 9 fordulós svájci rendszerben lebonyolított versengés.
Az egyéni verseny eredménye: 1. Kriszteszku István (Pocsaj) – 7,5 pont
2. Olariu Cornel (Érmihályfalva) – 7,5 pont
3. Somogyi István (Érmihályfalva) – 7 pont.
Csapatunk tagja volt még Gulácsi Mihály, aki 5, illetve Kovács István, aki 4 pontot szerzett. (Az azonos pontszámú első és második között az egymás elleni eredmény volt a rangsoroló kritérium.)
A csapatversenyben a három legtöbb pontot gyűjtő tag eredménye volt a mérvadó, ennek végeredménye:
1. Érmihályfalva (Olariu Cornel, Somogyi István, Gulácsi Mihály)
2. Hajdúböszörmény
3. Nyiracsád II.