Sikerrel zárult a második Érmihályfalvi Grillnap

Sikerrel zárult a második Érmihályfalvi Grillnap
2026. September 4.
grillnap

Augusztus 30-án vasárnap tartották a dr. Andrássy Ernő Városi Parkban a második Grillnapot, amely már programjában is előrevetítette, gazdagabb, színesebb lesz a tavalyinál. Lassan megszokják Érmihályfalva lakosai, hogy a város központi helyén elterülő park árnyas fái kiváló helyszínt biztosítanak a különböző közösségformáló szabadtéri rendezvényeknek.

A város tulajdonában lévő faházikók közül is ki lett telepítve néhány, hogy árusok, nonprofit szervezetek a rendezvény idejére birtokba vegyék. A vakáció végéhez közeledve játszhattak még egy nagyot a gyerekek a különböző ügyességi és népi játékokkal valamint a mindig nagy sikert arató ugráló várat is kipróbálhatták.

Kora délután Tilu és én, a közkedvelt gyerekzenekar az örökmozgó kicsiket (és nagyokat) hangolta a délutáni programokra, majd utánuk a helyi Csilinka gyerekkórus és a Veres László Zsolt Városi Kórus, Darabont Aliz zenetanárnő vezetésével lépett a közönség elé. A két kórus a szívükhöz közel álló kedvenc énekeikből, dalaikból adott válogatást, majd egy órányi előadásukat a közönség tapssal jutalmazta.

A délutáni program a néptánc gálával folytatódott, ezen a műsorszámon vett részt a legtöbb résztvevő, a Bakator zenekar koncertje után következett a néptánc gála a házigazda Nyíló Akác Néptánc Együttes tagjain kívül mintegy kétszáz néptáncos lépett fel. Apró Lábak, Fürge Lábak, Perjécske, Ezüst Perje, Hímes, Csűrdöngölő, Görböc, Zajgó, Gilice, és Galagonya néptánc együttesek és csoportok.

A néptánc és népzene mindig is az érmelléki ember ünnepeinek az alapvető eleme volt, és bátran kijelenthetjük, napjainkban is az, így nem meglepő, mire a néptánc műsornak vége lett, a városi park tele volt érmihályfalvi és környékbeli emberekkel. A színpadról Karsai Attila polgármester, Szabó Ödön parlamenti képviselő, és Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés és a MŐOSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket.

Oláh Gergő koncertjére benépesült a színpad környéke, ő nyerte az X-Faktor harmadik évadát, többször döntős volt a Dal című műsorban, 2017-ben alapította a Roma Soul zenekart, Gergő különböző zenei műsorok résztvevője, meghatározó alakja a magyar könnyűzenei életnek.

Utána Mihályfi Luca énekesnő lépett fel, a 2022-es X-Faktor tizenegyedik évadának harmadik helyezettjeként vált ismerté, a magyarországi könnyűzenei élet és a közösségi média extravagáns alakja, akit a közönség szavazatai alapjánaz Év énekesnőjének is megválasztottak a 2026-os Glamour Women of the Year gálán.

Nem volt meglepetés, hogy a rendezvényt a helyi Playtime zenekar koncertje zárta. Hozták az igényes zenét, feldolgozásokat, vidámságot és kitűnő hangulatot amelyet a közönség vastapsa kísért.

A kísérő programok között voltak kézműves foglalkozások, említést érdemel még a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület tagjainak bemutatója. Ők a park egy védett helyén alakítottak ki egy biztonságos teret a bemutató számára, volt viselet és fegyverismertetés, valamint a célba lövést is lehetett gyakorolni. Látványos bemutatót tartott még a Debreceni Történelmi Korok  Hagyományőrző Egyesülete.

Helyi vállalkozók közül is sokan megjelentek az eseményen, főként, akik a gasztronómia területén tevékenykednek. Kovács Balázs helyi őstermelő jóvoltából 1000 kg görögdinnye került kiosztásra a jelenlévők között, a fellépők egy-egy kürtős kalácsot is kaptak.

Zárásképp ez a rendezvény is abba az irányba mutat, szükséges és kell olyan rendezvényeket szervezni ahol a helyi közösségek, lakosok találkozhatnak határok nélkül, kulturáltan szórakozhatnak. Fontos még megjegyezni, hogy ez a rendezvény nem terhelte a helyi költségvetést, pályázati alapokból lett finanszírozva a Hagyományőrző Nap, Bihar-Hajdú Bihar közös Inter –reg Európai Uniós támogatásból (ROHU 00618)

Balázs József Attila

Keresés