
Augusztus 23. és 29. között ismét megszervezték a képzőművészeti alkotótábort Érmihályfalvan, idén a tizenharmadikat. A koronavírus itt is éreztette negatív hatását: a külföldről várt valamennyi vendég sajnálkozva, de visszamondta a meghívást, így fennállása óta először csak hazai művészeknek adott otthont egy hétre a város. Új alkotókat ismerhetünk meg, akik először mutatják be tehetségüket a településen.
Az idei tábor témája a „Turul”; volt, célozva ezzel a város első írásos említésének 750. évfordulójára.
Az alkotókat a Csiha tanyán látták vendégül, itt születtek meg az idei művek, a város zajától távol. Festmények, agyag- és porcelánedények, tányérok, bőrdíszmű gazdagítja a már meglévő anyagot, amiket szeptember 1-től, a könyvtár galériájában tekinthetnek meg az érdeklődők (maszk és kézfertőtlenítő használata itt is kötelező).
De nem csak képzőművészeti alkotás folyt a tanyán: Bátori Szabolcs, székelyhídi testnevelés tanár és Molnár Zoltán, érmihályfalvi festő, megmutatták a csuhéfonás alapjait. Készültek itt kosarak, alátétek, fali díszek, felelevenítve egy kihalóban lévő kézműves munka folyamatait.
Mivel tilos beltéri kulturális rendezvények szervezése, záró kiállításra nem került sor. Az utolsó (pénteki) délutánon Papp Gábor, margittai művész, zárta be a tábort, ekkor jelentette be a 2021-es év témáját, ami a „stáció”; lesz.
A 13. alkotótábor résztvevői voltak: Angyal Olívia, Bátori Szabolcs, Domahidi Krisztina, Guba-Kerekes Zsuzsa (Székelyhíd), Papp Gábor, Papp Liliana, Aslovaciu (Angyal) Anikó, Bagosi Annamária (Margitta), Árus Tünde (Hegyközszentmiklós), Pál Edina (Korond), Erdei Vivien, Kovács Éva, Kovács Zoltán, Molnár Zoltán, Farkas Ferenc-Sándor (Érmihályfalva).
A 2020-as tábor támogatói a DSC Bihor és az Asociația Pro Valea lui Mihai-Érmihályfalváért Egyesület.
Gheri Judit könyvtáros