“Sose búcsúzz el…”

“Sose búcsúzz el…”
2013. June 12.
A Zelk Zoltán Általános Iskola hat nyolcadikos osztályát búcsúztatták szerdán délben a kultúrházban megtartott ünnepségen. A tanévzáró ünnepséget június 21-én 9 órától tartják.
/vlm/Image/Show/84/
A kultúrház színpada elé a nyolcadikosok tablói tették ki

Amint az ilyen alkalmakkor lenni szokott, zsúfolásig telt hozzátartozókkal, ismerősökkel, barátokkal, és nem utolsó sorban diákokkal, illetve pedagógusokkal a kultúrház szerdán délben, amikor a Zelk Zoltán Általános Iskola nyolcadikosait búcsúztatták.
Hat osztályt búcsúztattak, illetve ennyi osztály ballagott – ahogyan az manapság már nem csak az érettségizőkre érvényes.
A batyu elkészült, és reméljük, nem csak az, amit a vállakra tesznek, hanem az is, amit a tudás tölt meg – mondta ünnepi beszédében Csengeri Csongor igazgató. Hozzátette: a tanárok ilyen esetekben úgy éreznek, mint a szülők, hiszen egy korszak lezárulta után kell elengedjék tanítványaik kezét. Az iskola ajtaja a gyakorlatban soha nem csukódik be a távozók mögött, oda bármikor visszatérhetnek, ha tanácsra, biztatásra van szükségük, ígérte az igazgató, kérve a búcsúzókat: legyenek büszkék arra, hogy “zelkzoltános” diákok voltak, ahogyan az iskola is szeretne büszke lenni rájuk a későbbiekben.
A továbbiakban a hetedik osztályosok zenés-verses műsora következett, ami után a nyolcadikosok a színpadra vonultak, és névsor szerint osztályfőnökeikkel együtt egy batyut és egy szál virágot vettek át.
Az ajándékot osztályonként egy-egy dallal köszönték meg a nyolcadikosok. (Az egyik osztály énekelte Homonyik Sándor a címben idézett dalát.)
Befejezésül a végzősök a nézőtérről a színpadra majd vissza “ballagtak”, ahol hozzátartozóik várták őket virágcsokrokkal.
Az iskola tanévzáró ünnepségét június 21-én, pénteken 9 órától tartják.

Keresés