Sound of Freedom: lehet szavazni az érmihályfalvi versenyzőkre

Sound of Freedom: lehet szavazni az érmihályfalvi versenyzőkre
2014. June 29.
A július 10.–13. között tartandó margittai Szabadság Fesztivál énekes tehetségkutató versenyének válogatóját tartották a minap. Nyolcan a döntőbe kerültek, a többiekre - közöttük két érmihályfalvira - a fesztivál Facebook-oldalán lehet szavazni.
/vlm/Image/Show/84/
A versenyzők a monospetri színpadon

A versenyre 15 énekes jelentkezett, akikből mindössze 14 lépett színpadra, valaki útközben úgy döntött, hogy nem száll versenybe a verseny fődíjáért, vagyis a két főre szóló három napos wellness hétvégéért, melyet a három csillagos hajdúszoboszlói Korona Hotel ajánlott fel.

Az ítészek csapatát erősítette Laczikó Csaba alias Mr. Siid rapper, Szakács Zselyke, a Sanzon együttes énekesnője, valamint Pápai József margittai karmester, kórusvezető, önkormányzati képviselő. A két műsorvezető, Kun Zsolt humorista és Bányai Edina szervező, sorra hívták a színpadra a fellépőket, akik változatos produkciókkal igyekeztek szórakoztatni az egybegyűlteket. A zsűri minden dal után véleményezett, nagyon sok esetben pozitív kritikákkal, ám egy-két fellépőt csak arra tudtak biztatni, hogy gyakoroljanak többet.
A zsűri 8 versenyzőt juttatott tovább, de a kiesetteknek sem kell csüggedniük, ugyanis a szerepléseikről készült kisvideók felkerülnek a SzabadságFeszt hivatalos Facebook-oldalára, ahol “like-háborúban” dől el, ki jut kilencediknek a döntősök közé. A kilenc döntőbe jutott dalnok a SzabadságFeszt szombati napján, július 12-én méreti meg magát, ahol kiderül ki lesz a fesztivál hangja. A győztes a fődíjon kívül még lehetőséget kap arra is, hogy a vasárnapi Miss Freedom Fest szünetében a nagyszínpadon is megmutathassa tehetségét.
A zsűri a következő nyolc versenyzőt juttatta tovább: Pirosca Katalin (Nagyvárad), András Krisztina (Margitta), Hegedűs Aliz (Nagyvárad), Jósa Levente (Nagyvárad), Simon József (Szalárd), Sándor Ferenc (Diószeg), Țentea Kitty (Diószeg) és Drăghici Anca (Diószeg).
Akikre még szavazni lehet: Varkucs Róbert (Nagyvárad), Felvinczi Fanni (Érmihályfalva), Hegedűs Szabolcs (Diószeg), Beke Kincső (Margitta), Mezei Márk (Nagyvárad) és Venkli Virág (Érmihályfalva).
Az ermihalyfalva.ro
a Szabadság Fesztivál egyik médiatámogatója.

SzabadságFeszt Sajtószolgálat


Keresés