2016. November 17.
A székelyhídi sportfavágók több alkalommal tartottak már bemutatókat Érmihályfalván is. Ők alkotják a romániai sportfavágó válogatottat, mely a Stuttgartban tartott világbajnokságon 12. helyet szerzett az elmúlt hét végén.

Idén is helytállt a sportfavágó válogatott
A romániai sportfavágó válogatott sikereinek listája az elmúlt hét végén egy újabbal gyarapodott. Ez a válogatott 2009 óta van jelen a nemzetközi mezőnyben és az eltelt években jellemzően székelyhídi tagokból állt, idén sem volt ez másként, sőt. Nagy Botond, aki túlzás nélkül nevezhető a hazai sportfavágó sport mozgatórugójának és aki edzősége mellett aktív sportoló is (eddig minden világversenyen ott is volt), elmondta: a romániai válogatottat mindig az országos bajnokság első öt helyezettje alkotja, idén mind az öten (4 versenyző +1 tartalék) székelyhídiak (ezt a tényt az országos román média hajlamos valahogy “elfelejteni” – szerz.megj).
A mieink az előselejtezőn túljutva jutottak be a döntőbe, ahol a 12. helyet sikerült megszerezniük, kevesebb mint egy másodperccel maradva le a 11. norvégok mögött és két másodpercre attól, hogy az első tízbe jussanak. (A VB-t Ausztrália nyerte Kanada és az USA előtt.)
És akiknek ez a remek eredmény köszönhető (a versenyzés és az alábbi fotók sorrendjében): Nagy Csongor kezében volt a láncfűrész, Dan Petrescu feladata volt a vízszintes rönkvágás, Cser Szilárd húzta a keresztvágó fűrészt, Nagy Botond a függőleges fakidöntésben jeleskedett, míg Balázsi Dávid készenlétben szurkolt a társaknak. Az egyéni versenyben Dan Petrescu a 16. lett. Nem kell félni attól, hogy nem lesz utánpótlása a csapatnak, hiszen a most még “csak” tartalék Balázsi Dávid mindössze 18 éves, vázolta a biztató jövőt Nagy Botond. Ő is bizonyíthat valószínűleg a jövő novemberi következő VB-n, amit majd a norvégiai Lillehammerben tartanak.
(erdon.ro / Rencz Csaba)