Sportolók vezették a megnyitó felvonulását

Sportolók vezették a megnyitó felvonulását
2018. May 19.
Idén is felvonulással kezdődött a megnyitó ünnepség, de egy kicsit más volt, mint máskor.
/vlm/Image/Show/84/
A Nyíló Akác Napok megnyitója a 26. alkalommal is felvonulással kezdődött. Azonban ez annyiban más volt, mint máskor, hogy a menetet sportolók vezették: a kézilabdázó lányok, az U 10-es focicsapat legényei, illetve az Aladin Hero Team küzdősportolói, kiknek eredményeiről rendszeresen beszámolunk, Ezúttal a felvonulás közönsége is megismerhette őket, hiszen a bemondók – Boros Emőke, Balogh Béla Dodó és Szabó János – név szerint is felsorolták a fiatalokat, akik hozták az EU-tagországok zászlait, melyeket aztán a színpad mögötti karzaton helyeztek el. A sportolók után aztán következtek a hagyományhoz híven az óvodások, majd a különböző előadócsoportok, illetve a “tavasztündérek” is megérkeztek.
A színpadon először az ovisok énekeltek, majd a bemondók üdvözölték a publikumot, Boros Emőke tanárnő révén angolul is, hogy a színpad történéseit mutató kamerán keresztül bárhol a világban érteni lehessen, ha úgy adódik, hogy mi is zajlik városunkban.
A mikrofonhoz Nyakó József polgármester lépett elsőként, örömének adva hangot, hogy újra eljött a fesztivál ideje, melyet most is változatos program jellemez. Hozzátette: idén először fordul elő, hogy a szervezéshez EU-támogatást sikerült elnyerni.
Cseke Attila RMDSZ-es szenátor felidézte a “kezdetet”, amikor a mihályfalvi rendezvény még egyedi kezdeményezésnek számított, de mindjárt azt is hozzátette, hogy azóta mindig vannak hozzá új ötletek és mindig van mint megmutatni a vendégeknek.
Szögedi Anna polgármester asszony idén is elhozta a testvérváros Tornalja üdvözletét, hiszen – amint fogalmazott – “az igazi barátokat nem választják el a határok”. Egy másik testvérváros, Balmazújváros képviseletében Koroknai Imre alpolgármester mondott köszöntő szavakat, majd Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke következett szólásra. Megemlítette, hogy ezen a héten már másodjára jár Érmihályfalván, és remélhetőleg a jövő héten újra jön, egy újabb felújított utca átadására.
Florica Chereches PNL-s parlamenti képviselő “Jó napot kívánok”-kal köszöntötte a hallgatóságot, majd románul folytatva javasolta, hogy “dolgozzunk együtt egy jobb országért”.
Tasó László Fidesz-es államtitkár beszédében köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a magyarországi választásban, úgy értékelve, hogy mindezekkel a szavazókkal együtt lehet gondolkodni azon, mi a fontos a nemzetnek, és “mennyire szabad kinyitni kapuinkat”.
A továbbiakban Nyakó József bemutatta még mindazokat, akik nem szóltak ugyan, de jelen voltak a színpadon. Ők többnyire a környékbeli (határon innen és túlról érkezett) önkormányzati vezetők volt, de közöttük volt például Bulcsu László, a Hajdú Bihar megyei Közgyűlés elnöke is.
A megnyitó további részében előadások következtek, a fellépők (színpadra lépésük sorrendjében): Syluette menettánccsoport, Apró Lábak néptánccsoport, Főnix moderntánc-csoport (Hajdúnánás), Smoll steps, Fürge Lábak néptánccsoport, First steps, Fresh Dance, Step 2 step, és a Nyíló Akác néptánccsoport, illetve lehetőséget kapott a bemutatkozásra idén is a Zelk Zoltán Általános Iskola által szervezett Iskola Hangja verseny idei győztese, a nyolcadikos Orosz Krisztina is.

Keresés