SzabadságFesten lazított az ÉRMISZ

SzabadságFesten lazított az ÉRMISZ
2013. July 14.
Július 4. és 7. között az Érmihályfalvi Ifjúsági Szervezet (ÉRMISZ) tagjai a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) által rendezett SzabadságFesten lazítottak. Íme a beszámoló.
/vlm/Image/Show/84/
Az ÉRMISZ második lett a medencés játékokban

Július 4. és 7. között az Érmihályfalvi Ifjúsági Szervezet (ÉRMISZ) tagjai a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) által rendezett SzabadságFesten lazítottak. A rendezvényen ifjúsági szervezetek tagjai és külsősök is részt vehettek, mindennek a margittai Városi Strand adhatott otthont, először.

Bár a fesztivál programja csütörtökön kezdődött, mi csak péntektől voltunk jelen a helyszínen. A sátrak felállítása után kötetlenül strandolhattak, pihenhettek a résztvevők. Péntek délután Kun Zsolt stand up előadással szórakoztatta a nevetni vágyókat, majd a színpadi kavalkád keretén belül az érmihályfalvi Playtime együttes is koncertezett.A hangulatot medencés parti fokozta.

Szombaton több előadáson is részt vehettek a fiatalok. Különböző témákat merítettünk ki, mint például a továbbtanulás, vállalkozás, család, gyerekvállalás. A fesztivál fővédnöke, Cseke Attila képviselő is beszélt tapasztalatairól és a munkája során átélt élményeiről. A beszélgetés végén a jelenlévők feltehették az esetleges kérdéseiket is. A hasznos tanácsok mellett a szórakozás sem maradhatott el. Több versenyszámban is megmutathatták tehetségüket a résztvevők, többek között a strandröplabdában, úszásban, medencés ügyességi játékokban, stb.

Míg a csapatok versenyeztek, az ismerősök, barátok szurkoltak, így igazán jó hangulat kerekedett. Mivel az időjárás kedvezett, napozásban sem volt hiány, végül azt is közös programmá minősítettük. A délutáni órákban a Szomszédnéni produkciós iroda stand up előadása várta a nevetésre vágyókat. Este a tánckavalkád és LL. Junioré volt a főszerep. A fergeteges koncertet Retró parti követte, ami éjszakába nyúló medencés bulivá módosult.

A vasárnap reggel igen nehézkesen indult, hisz mindenki elfáradt az éjjeli banzáj után. Nem sokáig pihenhettek az előző nap versenyzői, ugyanis vasárnap került sor a játékok döntőire. Az ÉRMISZ a medencés játékokban tűnt ki, hisz második helyen végzett a csapatunk, s ezüstéremmel gazdagodtunk.

Ez a nap sem telt el ismeretek szerzése nélkül. Információkat tudhattunk meg az önkéntesség előnyeiről, a pályázatok hasznosságáról, s nem utolsó sorban a diákéletben való tevékenységekről. A rendezvényt a Kerozin együttes őrületes koncertje zárta, ami méltóképp szolgált a fesztivál zárásához.

Azt hiszem, hogy az összes szervezet nevében megköszönhetjük a VIDIFISZ-nek a rendezvény és a programok megszervezését. Megérte részt venni a Fesztiválon!

„Jövőre ugyanitt!”;

Az ÉRMISZ sajtószolgálata

Keresés