Házigazdaként Horváth Béla alelnök köszöntötte a jelenlévőket, majd Borsi Imre Lórántnak a BICSISZ elnöke először a szervezet elmúlt éves rendezvényeit, elért eredményeit értékelte, megköszönte a vezetők ezekbe fektetett munkáját, aktív szerepvállalását.
A találkozó műhelymunkával folytatódott: közösen előkészítették a szervezet 2015-ös ütemtervét. A csapatok helyi szintű programjai mellett idén is megszervezik a cserkészek megyei szintű programjai is, többek között a téli sítáborokat, a nyári szövetségi tábort, illetve döntés született arról is, hogy az idei őszi cserkésztalálkozónak a Belényes-medencei Köröstárkány fog otthont adni.
A tanácskozás is jó alkalom volt arra, hogy a tapasztalatcsere mellett, egy családias légkörben közös hétvégét tölthessenek a cserkészvezetők, valamint új ötletekkel és tervekkel gazdagodjon a szervezet, mely idén ünnepli megalakulásának 5-ik évfordulóját.
felvázolták, milyen csapatösszerázó tevékenységeket fognak megtartani 2015-ben.