Szalonnaszemle: “Megteremteni az Érmellék-márkát”

Szalonnaszemle: “Megteremteni az Érmellék-márkát”
2015. February 15.
Tizenhárom csapat vett rész szombaton Érmihályfalván az első Érmelléki szalonnaszemle és kóstoló elnevezésű rendezvényen, melyen elhangzott: meg kell teremteni az Érmellék-brandet. (BN)
/vlm/Image/Show/84/
Pillanatképek az első Érmelléki szalonnaszemle és kóstolóról

Február 14-én, Valentin napján a szalonnasütéshez kapcsolható ízek “szerelmeseit” várták a hagyományteremtő szándékkal, első ízben megrendezett Érmelléki szalonnaszemle és kóstoló elnevezésű rendezvényen, Érmihályfalván. A már a tavaszt idéző napsütésben Nyakó József polgármester 13, az alkalomhoz illően szalonnával, kolbásszal, hagymával, pálinkával, borral “felfegyverkezett” csapatot köszönthetett. Ezek között volt a helyi Részek Viadaláról már ismert hét városrész egy-egy csapata (Központ, Kisújváros-Nagyújváros, Derík, Morgó-Tábla, Százhold, Dihenes, Bank utca), egy szintén helyi családi csapat (Móriczék), továbbá a meghívásnak eleget tett Érsemjén, Értarcsa, Érkörtvélyes, Kiskereki és Székelyhíd egy-egy csapattal.
Miközben a tüzek felett pirultak a szalonnadarabok, csepegett a zsír a hagymás kenyérszeletekre és a poharakra sem szőtt hálót a pók, a csapatok előkészítették azokat a “kompozíciókat” is, melyeknek fő eleme volt az a szalonna, amit a versenyre neveztek. A sorszámokkal ellátott tányérokról bárki kóstolhatott, és szavazócéduláját bedobhatta a tányérok melletti pohárba. A zsűrizésben majd a díjkiosztásban is segédkezett Szabó Ödön képviselő, aki a résztvevőket köszöntve egy javaslatot is tett: még idén közösen találják meg a régióban élők annak módját, hogy teremtsék meg – a székelyföldi mintára – az “érmelléki márkát, brandet”, amit aztán oda lehet ítélni és használni lehet a térségben előállított termékek reklámozására, értékesítésére. Mindez csak rajtunk múlik, hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a településenkénti infrastrukturális fejlesztések mellett ideje a régió egységes arculatára is hangsúlyt fektetni.
A tapasztaltak szerint az említett márkával jelölendő termékek közé – a bor, gabona, zöldség, miegyéb mellett – joggal kerülhet a szalonna is. A szavazatok összeszámlálása után kiderült, hogy a képzeletbeli dobogó alsó fokaira két helyi városrész (2. a Derík, 3. a Dihenes) állhatott fel, első pedig Érkörtvélyes szalonnája lett. Ezt látva a helyiek nem győzték azonnal hangsúlyozni, hogy a díjat átvevő Nagy István polgármester érmihályfalvi származású… A kora délutánig tartott esemény végén az egy év múlva történő újabb közös szalonnasütés reményében váltak el a résztvevők.

(Bihari Napló)

Keresés