„Százlábú” szivattyúzza a talajvizet

„Százlábú” szivattyúzza a talajvizet
2019. September 4.
Rövid megtorpanás után újraindult a csatornázás Érmihályfalván.
/vlm/Image/Show/84/

Néhány hétre megtorpant Érmihályfalván a csatornahálózat bővítési munkálata, ám a napokban a kivitelező munkásai újra dolgoznak.

Nyakó József polgármestertől megtudtuk: a kiesést az okozta, hogy az országos, ennek folyományaként pedig a megyei költségvetést is késlekedve fogadták el az illetékesek, aminek az lett a következménye, hogy késtek a munkálatok ellenértékének kifizetései. Az elmúlt időszakban azonban megérkeztek a szükséges átutalások, a munkálat is újraindult, sőt, úgy néz ki, hogy a további pénzfolyósítások is sínen vannak.

A csatornahálózat kiépítése a Kálvin János utcán folytatódik, a kívülálló számára igen érdekes, látványos szakasszal: a Kazinczy Ferenc utca felőli elágazásnál egy százlábúra emlékeztető alkalmatosság húzódik a majdani vezeték helyén kialakított sáncban. Mint megtudtuk, a szaknyelven vákuumozásnak nevezett munkálat zajlik, vagyis egyelőre szivattyúzzák az adott részen az igen magasan található talajvizet, hogy később, a már kiásott árokba az előírásnak és a biztonsági követelményeknek megfelelő paraméterek mellett fektethessék le a vezetékeket. Ezt a munkafázist, vagyis a talajvíz elvezetését nem kell minden utcán végezni, ám az a szakasz „igen mélyen”; van, tehát itt elkerülhetetlen.

(Bihari Napló)

Keresés