Szedték a szemetet a középiskolások

Szedték a szemetet a középiskolások
2015. April 23.
A Föld Napján a középiskola három osztálya a Bank utcai iskolaépülettől indulva az erdő széléig szedte a szemetet. Szilágyi József tanár összefoglalója.
/vlm/Image/Show/84/
A szemétszedő diákok a Bank utcai iskolánál, munkavégzés előtt

A Föld Napja alkalmából az Érmihályfalvi 1-es számú Mezőgazdasági Főgimnázium a Polgármesteri Hivatal együttműködésével újabb takarítási akciót szervezett szerdán.
A felhívásnak megfelelően 13 órakor a Bank utcai iskola épületénél volt a találkozó, ahol az iskola 3 osztálya – IX. E., X. C., XI. C. – Szilágyi József tanár vezetésével találkozott Karsai Attila alpolgármesterrel és a hivatal munkatársaival, akik kesztyűkkel, zsákokkal, traktorral és utánfutóval érkeztek.
A mintegy 70 fős csapat az Iskola utcán végigmenve egészen az erdészházig takarította meg az utat valamint az út menti erdős részt, illetve az erdészházzal szembeni területet, melyet a Nyíló Akác Napokkor, az erdei zsibongó idején az autók parkolójaként használnak.
A polgármesteri hivatal munkatársai a diákok által összegyűjtött szemetet a traktor utánfutójára pakolták fel, majd szállították el.
Köszönet a hivatal munkatársainak, valamint az iskola diákjainak a munkáért.

Keresés