A péntek délelőtt tartott képviselő-testületi ülés egyik napirendi pontja volt a szemétgazdálkodási különadó megvitatása. Ennek részleteiről beszámoltunk annak kapcsán, hogy a törvény szövegét még júliusban mindenki által tanulmányozhatóvá tették (részletek ide kattintva). Összefoglalásként tehát a 2014/99-es törvény kimondja: Románia minden lakosa köteles szelektíven gyűjteni a szemetet, az önkormányzatok pedig különadók kell kivessenek azokra, akiknek nincs szerződésük szemétgazdálkodási céggel. A különadó megegyezik a szemétszállítási díjjal, azt az önkormányzatnál kell befizetni, mely átutalja a cégnek. Ennek fejében a szolgáltató természetesen a különadót fizető szemetét is elviszi. Érmihályfalván speciális esetként két szolgáltató van – egyik a szelektív, másik a fennmaradó hulladékot hordja -, tehát a lakosoknak mindkettővel kell szerződést kössenek, ám a kettő díja nem több, mint máshol eggyé. Akinek vannak szerződései, arra a döntés nem vonatkozik, akinek csak egyikkel, az a másik díját kell fizesse, akinek nincs egy sem, az mindkettőét. A különadó értelemszerűen megszűnik a szerződések megkötésekor.
A különadó rendszerét december 1-től alkalmazzák, a részletekről a napokban kétnyelvű értesítőt kapnak a háztartások.
A javaslatot 2 ellenszavazattal (EMNP-frakció, 2 tag hiányzott) fogadták el.