2014. November 7.
Szépen, jól és ésszerűbben románul. Ezzel a mottóval tartottak érmihályfalvi és a város környéki települések tanítói szakmai tanácskozást, melyen két tanórát is megnéztek. Gábor Éva tanítónő foglalta össze a találkozón történteket.

A tanórák elemzése után beszélgettek a kollégák
Nyilván nem véletlenszerű az ésszerű kifejezés használata, hisz ezt a témát már oly sokszor boncolgattuk, megbeszéltük, vitattuk és megközelítettük minden szemszögből, hogy nagyon szeretnénk már olyan módszereket, sőt, pedagógiai taktikákat találni, melyekkel megkönnyíthetnénk nemcsak a magunk munkáját, de főként a gyerekek tanulását. Nagyon fontos, hogy a gyerekeket megtanítsuk tanulni, megmutassuk nekik, hogyan osszák be idejüket, hogy hatékony legyen a tanulásra fordított idő. A román nyelv tanulásánál ez igen ésszerű, hisz,
mint tudjuk, diákjaink a legtöbb időt e nyelv tanulására fordítják, több -kevesebb sikerrel, hisz időt kell szánni a többi ismeretanyagra is.
E témával kapcsolatban tartottuk november 6-án pedagógiai tanácskozásunkat, érmihályfalvi tanítók együtt a környékbeli elemi osztályokban tanító pedagógusokkal. Két videóra rögzített tanórát is megnéztünk. A Zelk Zoltán Gimnázium Kálvin János utcai (Heider) iskolaépületének egyik termében Renn Erika tanítónő elsőseinek román óráját követtük nyomon, míg egy másik osztályban Sorbán Juliánna tanítónőnek a harmadikosokkal tartott óráját elemezhették a tanítók. Lehetőségünk volt tehát elmondani véleményünket a látottakról, ki hogyan oldja meg a román órák során felmerülő problémákat és hogyan tudjuk ezeket áthidalni, a legjobb megoldást megtalálni. Karászi Éva tanítónő, a pedagógiai kör vezetője, a harmadik osztályosok óráján vett részt, ahol a tanóra elemzése után beszélgetett a kollégákkal a különböző szakmai gondokról, tapasztalatokról.
Szépen és jól, ugye először is anyanyelvén kell megtanítanunk gyermekeinket, de a román
nyelvet is minél előbb próbáljuk megszerettetni velük, annál hamarabb érhetünk el eredményeket e téren. Tapasztalatom szerint az előkészítő osztályokban, mivel elég sok beszédhibás gyerek van, óriási hangsúlyt kell fektetnünk a helyes, hangsúlyos kiejtésre, a tiszta beszédre. Ez ugyanúgy érvényes bármely nyelvre, legyen az magyar, román, vagy épp angol. Mindig ki kell javítani a gyereket, ha valamit hibásan ejt ki, még akkor is, ha csoda aranyos, mikor például épp selypít.
Nagyon tartalmas és tanulságos volt ez a találkozó, nem csak szakmai, de közösségformáló szempontból is. A tanácskozás végén az érmihályfalvi tanítónénikkel még összedugtuk a fejünket, megbeszélendő, hogyan járulhatnánk hozzá ahhoz, hogy a gyerekeknek az eljövendő Mikulásnapot minél szebbé varázsolhassuk. Semmiképp ne feledjük a legfontosabbat: szeretni a gyerekeket s közel engedni őket magunkhoz.