A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 2. fordulójában az Unirea a Belényesi Bihorult fogadta. A vendégek az elmúlt bajnokság végén kiestek a másodosztályba, a körülmények szerencsés együttállása révén maradtak mégis bent. Hogy ez nekik kedvező-e vagy sem, nem tudjuk, számunkra egy viszonylag könnyű meccsnek ígérkezett a találkozó – ebből ki is lehet találni, hogy nem is volt annyira könnyű… Akik ott voltak egy héttel korábban Élesden, ahol jobbnál jobb helyzeteket puskáztunk el (ráadásul ki is kaptunk), azt mondják, hogy a szombat délutáni mintha csak annak a folytatása lett volna: eltaláltuk a felső lécet, a labdát ellenben nem a gólvonaltól 2 méterre, ha mégis, akkor a játékszer minden elképzelhető irányban elkerülte a kaput… A gólcsend a 19. percben tört meg, amikor egy “lecsorgó” labdát Bacsó helyezett a hosszú sarokba – 1-0. Az első félóra végén Gego duplázta meg előnyünket: Széles indításának “szeme volt”, csatártársa ezúttal jól koncentrált – 2-0.
Korántsem akarjuk lebecsülni a belényesieket, ám sok spiritusz nem volt játékukban, ám mi egyszerűen feltüzeltük őket, egyre másra kínálva nekik a lehetőségeket. A második félidő rögtön egy ilyen “jótékonykodással” kezdődött: a 47. percben 3 játékosukat is lövéshez engedtük 5 másodpercen belül, előbb Kis védett bravúrral, másodjára a kapufa volt velünk, a harmadik csak bement – 2-1 (miközben, ha 5 vagy 6 góllal vezettünk volna, az sem lett volna túlzás…). Az 57. percben Gego állította vissza a kétgólos különbséget, amikor egy Széles szabadrúgása utáni visszajövő labdát értékesített – 3 -1. Nem hagytuk leszakadni a vendégeket: a 60. percben egy szögletnél nem szabadítottunk fel, ők meg köszönték szépen – 3-2. Újra mi következtünk: a 68. percben Crisan szlalomozott a belényesi védők között, s amikor már mindenkin túljutott, a kapuba lőtt – 4 – 2. A 85. percben újra próbára tettük a belényesieket: ha nem védekezünk egy szögletnél, tudnak-e gól fejelni? Tudtak: 4-3. Sőt, olyannyira vérszemet kaptak, hogy mi szorultunk a kapunk elé, s megint csak megváltásként vártuk az utolsó sípszót, nehogy pontosztozkodás legyen a vége. Nem az lett, sőt, a hosszabbítás utolsó percében kezezésért tizenegyest kaptunk, amit – egész meccsen nyújtott jó teljesítményét megkoronázva – Széles váltott gólra – 5-3.
Bizonyára sok fejtörést fog még okozni a helyzetek ilyen kis hatásfokú kihasználása ifj. Fele Sándor edzőnek, aki szombaton a következő csapatot szerepeltette: Kis – Jude, Lazăr (74. p. Kiss), Crişan, Bacsó, Boros, Sabău (78. p. Pop), Solymosán (83. p. Kovács), Széles, Lakatos (54. p. Urbanowski), Gego.
A forduló további eredményei ITT, a táblázat ITT tekinthető meg.
A következő fordulóban az Unirea a Nagyváradi AC 1910 vendége lesz.