Színházi előadás: Két “tűz” között

Színházi előadás: Két “tűz” között
2013. March 8.
Félháznyi közönség előtt mutatták be csütörtök este a kultúrházban a Szigligeti Színház művészei Szép Ernő: Tűzoltó című egyfelvonásos vígjátékát.
/vlm/Image/Show/84/
Részlet a "tűzoltás" forró pillanataiból... (fotó: szigligeti.ro)
Szép Ernőt váratlan fordulatokat, furcsa helyzeteket bemutató darabjai okán a magyar abszurd irodalom előfutárának tarják. A “Tűzoltó” is egy ilyen váratlan, furcsa helyzetre alapozó alkotás: a tűzoltó (Kiss Csaba) két “tűz” közé kerül, és vívódik, hogy hivatásának vagy saját, illetve a szép özvegyasszony (Molnár Júlia) vágyának tegyen-e eleget.
A színpadkép látványos, ugyanakkor egyszerű, mondhatnánk megfelel annak a követelménynek, hogy lehessen vele kiszállásokra menni, kisebb kultúrházakba is. Az özvegyasszony “láthatatlan” falakkal körülvett, jómódról tanúskodó házában vagyunk, ahol az özvegy szolgálója társaságában (Ababi Csilla) fogadja, illetve bátorítja a tűzoltó közeledését. Mindvégig mindenki tudja, hogy “arról” beszélnek, “amire” mindketten vágynak, de “azt” ugye mégsem lehet csak úgy kimondani. A közlésre alkalmas a virágnyelv, illetve a népdalok szókimondása is… És persze a falu szájától is óvakodni kell – amennyire a vágy engedi -, ezt a féllábú szegényember testesíti meg (Meleg Vilmos).
A “dolog” jó úton halad – ám egyszer csak félre verik a harangot: tűz van! Pont ilyenkor! Nem akarnak hinni a fülüknek… A tűzoltó menne is, meg nem is, az özvegyasszony saját “tüzét” szeretné oltatni továbbra is, ennek érdekében mindent bevet, és több mindent le is… A huzavona közben kiderül: csak egy tyúkól égett. Micsoda égés… Az özvegy a tűzoltó szemére veti, hogy ott akarta hagyni egy tyúkólért, miközben az sem itt, sem ott nem oltotta a lángokat. Ám végül mégis jól alakul minden, hiszen mit számít egy tyúkól, és az ágy sem maradt érintetlenül…
Szórakoztató előadást láthattunk, és nem azt minősíti, hogy csak mintegy 60-an foglaltak helyet a nézőtéren.

Keresés