Szociális együttműködés határok nélkül

Szociális együttműködés határok nélkül
2013. May 17.
Harmadszor tartottak a fenti címmel a Nyíló Akác Napok keretében péntek délelőtt nemzetközi szociális témájú találkozót az Egészségügyi-Szociális Központban.
/vlm/Image/Show/84/
Szociális témában tartottak találkozót

A megalapításának 10. évfordulóját idén ősszel ünneplő Egészségügyi Szociális Központban az intézmény vezetője, Csűri József köszöntötte a Hajdúnánásról, Margittáról, Nagyváradról, Papfalváról és Nagyszalontáról érkezett vendégeket, továbbá a Városháza és a Helyi Tanács képviselőit. Az otthon rövid bemutatása után szólt arról, hogy terveik között szerepel annak bővítése, illetve egy kisbusz beszerzése, ami nagyban megkönnyítené a kapcsolattartást már intézményekkel.
A város vezetése igyekszik minden tőle telhető módon támogatni a szociális központ működését – mondta Nyakó József polgármester. Hozzátette: naponta szembesül azzal, hogy a szociális háló meglehetősen “szakadozott”, és mivel az állam kicsi részben vállalja fel annak “foltozását”, ez a helyhatóságokra, illetve egyre jobban a magán szférára hárul.
Karsai Attila alpolgármester, az intézmény korábbi igazgatója ismerős és új arcokat egyaránt köszönthetett a vendégek soraiban, mindezt úgy értékelve, hogy az intézmény sikeres működésének eredménye. Az otthon együttműködési megállapodást kötött balmazújvárosi és hajdúnánási hasonló szociális intézményekkel, továbbá a helyi Zelk Zoltán iskolával, az ÉRMISZ-szel, a Szépkor Nyugdíjas Egyesülettel, a Pro Humanitas Egyesülettel, a Városházával, és a nagyváradi Caritas Catolicaval. Ezekre azért van szükség, mert “együtt nagyobb súlya van a szavuknak”.
Dr.Turucz Mária háziorvos, RMDSZ-es megyei tanácsos annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a fiatalokat rá kell nevelni az önkéntes munka vállalására – a törvényhozó felelőssége ebben, hogy ezt meghonosítsa az iskolák falai között. Az idősek gondozását rendkívül fontosnak nevezte, tekintettel arra, hogy az öregeket nehéz kimozdítani megszokott környezetükből, ezért ahhoz hasonló körülményeket kell teremteni. Mint távlatban követhető példát említett nyugat-európai ötleteket, ahol kiöregedő, elnéptelenedő falvakat felvásárolva, azokat mintegy szociális központtá alakítják, ahol az idős lakók a maguk házában maradhatnak, ott gondoskodnak róluk.
A továbbiakban a meghívottak mutatták be az általuk képviselt intézményeket, tapasztalatcserével, beszélgetéssel folytatva a találkozót.

Keresés