Szociális intézmények találkozója

Szociális intézmények találkozója
2017. May 22.
Az idei 25-dik, jubileumi Nyíló Akác Napok keretében ismét sikerült megszervezni a már megszokott találkozót az idős-gondozással foglalkozó intézmények munkatársai, és a velük kapcsolatban álló intézmények számára.
/vlm/Image/Show/84/
Grietje Mooiweer képekben és információban gazdag előadást tartott

A program az Egészségügyi-Szociális Központban indult, ahol az intézmény vezetője, Csűri József köszöntötte a vendégeket, és néhány szóban összefoglalta, hogy milyen élményekben volt részük az elmúlt évek során az otthonban gondozottaknak, és az ott dolgozóknak. Kiemelte, hogy az intézmény ismét megújult külsőleg, és új partnereik vannak, például a Speciális Oktatási Központ érmihályfalvi kirendeltsége.

A rendezvényen képviseltette magát a Hajdúnánási Városi Szakorvosi Rendelőintézet és Ápolási Intézet, Baráthné Megellai Erzsébet intézményvezető és munkatársai által, a Papfalvai Egészségügyi-Szociális Egység, dr. Kékedi Judit révén. Jelen volt a Balmazújvárosi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ intézményvezetője, Figéné Nádasi Ágnes munkatársaival, a Balmazújvárosi Nefelejcs Idősek Otthona részéről Béresné Lőrinc Erzsébet intézményvezető és csapata, a Margittai Pop Mircea Kórház menedzsere, Bradács Aliz, és a Katolikus Caritas részéről Kiss Károly. Idén csatlakozott a rendezvényhez Grietje Mooiweer Hollandiából, aki már többször is tevékenykedett önkéntesként a városunkban. Az érmihályfalvi speciális iskola pszichológusa is részt vett, illetve később csatlakozott városunk polgármestere Nyakó József és alpolgármestere Karsai Attila, akik rövid köszöntőt mondtak. Dr. Turucz Mária tanácsos asszony is szót kért a szakmai megbeszélés során, és kihasználta az alkalmat a vendégek köszöntésére is miután kifejtette véleményét az elhangzott szakmai kérdésekkel kapcsolatban.

A köszöntő után a jelenlévők Grietje Mooiweer képekben és információban gazdag előadását láthatták-hallhatták, amelyben bemutatta a munkahelyén szerezett tapasztalatok segítségével, hogy Hollandiában milyen terápiás és technikai módszereket alkalmaznak az időgondozás során, majd gyakorlati bemutatót is tartott az általa használt terápiás eszközökkel. Ezután a Balmazújvárosi Nefelejcs Idősek Otthonának bemutatása következett, Béresné Lőrincz Erzsébet szintén nagyon szemléletesen mutatta be munkahelyének mindennapjait, a kezdetektől napjainkig. Ezután a hallottak szabad megbeszélése következett, a szakmai diskurzusok mellett a régi ismerősök üdvözölhették egymást. A program közös ebéddel zárult.

Keresés