“Születésnapot” ünnepeltek a kórusok Püspökladányban

“Születésnapot” ünnepeltek a kórusok Püspökladányban
2019. November 18.
Az érmihályfalvi városi kórus Püspökladányban járt, ahol barátaikkal ünnepelték az ottani kórus megalakulásának 30. évfordulóját.
/vlm/Image/Show/84/
Az elmúlt hét végén az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus választás elé került: ekkor tartották meg ugyanis a hagyományos kórustalálkozót Székelyhídon, illetve ugyanekkor tartotta megalakulása 30. évfordulóján “születésnapját” a püspökladányi Id. Csenki Imre Vegyeskar. Mivel utóbbi nem mindennapi esemény volt, a ladányiakkal pedig igen szoros baráti kapcsolatban vannak, utóbbi mellett döntöttek, ami természetesen nem jelenti, hogy a továbbiakban nem lesznek majd ott Székelyhídon is.
A kórus busza szombaton kora reggel indult útnak, hiszen egész napos programmal számoltak. A délelőtt a házigazdák a közeli Szerep községbe vitték vendégeiket, ahol a helyi Földesi László “birodalmát” látogatták meg. Ez egy valóságos “skanzen”, a házigazda másfél évtizede maga alakítja, építi házát, udvarát, kertjét, melyhez mindent felhasznál, amihez csak hozzájut, s így valóságos turistalátványossággá vált szobraival, növényeivel, egyedi építészeti megoldásaival a nagyszülői portán.
Az ünnepségre délután került sor a püspökladányi kultúrházban, ahol természetesen alkalmi tárlat mutatta be a “születésnapos” kórus elmúlt három évtizedét. A műsorban az ünnepelt Id. Csenki Imre Vegyeskar mellett fellépet a szintén helyi Áfész Énekkari Egyesület kórusa, a sárrétudvari Zagyva László Kórus, illetve 5 kórusművel az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus, Darabont Aliz karvezető irányításával. Utóbbi adta át az ünnepeltnek az ilyenkor kijáró ajándékot is: az ajándékkosár mellett egy, a helyi Hazaváró Édesanya szobrát ábrázoló festett tányért is – ez a szobor volt az egyik kedvenc fotózkodó helye a ladányiaknak, amikor legutóbb ők vendégeskedtek Érmihályfalván. A találkozót már egy vendéglátóhelyen tartott közös vacsora és mulatság zárta.

Keresés