
Az elmúlt napokban a Gizella Művelődési Központ földszinti nézőterénél műszaki meghibásodást észleltünk, amelyet Borbély Csaba intézményvezető jelzett. Ezt követően azonnal értesítettük a kivitelező cég képviselőjét, aki rövid időn belül a helyszínre érkezett és megvizsgálta a kialakult helyzetet.
A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az álmennyezet tartószerkezeténél keletkezett meghibásodás. Bár az elvégzett munkára vonatkozó garanciális időszak már lejárt, a kivitelező korrekt hozzáállást tanúsított, és azonnal megkezdte a szükséges javítási munkálatokat.
A biztonság számunkra elsődleges, ezért a nézőtér használatát a munkálatok idejére felfüggesztettük. A javítás során az álmennyezet a teljes tartószerkezettel együtt eltávolításra került annak érdekében, hogy egy teljesen biztonságos és megújított megoldással adhassuk vissza kulturális intézményünket a közösség számára.
Fontos hangsúlyozni: a meghibásodás sem személyi sérülést, sem anyagi kárt nem okozott az épületben. Az intézmény vezetése időben és felelősen járt el, a probléma azonosítása után pedig megtörténtek a szükséges lépések.
Egy város életében, különösen több megvalósított beruházás esetében előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor utólagos javításokra, beavatkozásokra van szükség. Ezek olyan műszaki problémák, amelyeket kezelni és megoldani kell.
A városban nap mint nap zajlanak karbantartási és javítási munkálatok. A feladatunk nem a problémák felnagyítása, hanem azok felelősségteljes megoldása.
Nem történt titkolózás: egy meghibásodást észleltünk, intézkedtünk, és jelenleg a javítás zajlik.
Mi továbbra is a munkára, a fejlesztésekre és Érmihályfalva közösségének szolgálatára összpontosítunk.
Karsai Attila,
polgármester