
Szombaton a Városháza parkolójától indultak a tenni vágyó, önkéntes fiatalok. A szervezők elmondása szerint az akció célja a konkrét, kézzelfogható eredményen túl, a figyelemfelkeltés és a környezettudatos életmódra való nevelés volt.
A kicsiny számban összegyűlt, de annál inkább vállalkozó szellemű ifjúságnak több utcát is sikerült bejárnia, ahol az eldobott szemét összegyűjtése mellett a régi plakátokat is eltakarították. A főgimnázium poligonnak nevezett területét is sikerült megszépíteniük: megmetszették a fákat, eltakarították az elszáradt, letört faágakat és többek között az elburjánzott gyomnövényeket is kiirtották.
A fiatalok az akció után a Gödör udvarán gyűltek össze egy jól megérdemelt, közös szalonnasütésre.
Geszti Ivett / ERMISZ