Tanácsülés szenátori jelenléttel

Tanácsülés szenátori jelenléttel
2015. November 25.
Az érmihályfalvi képviselő-testület novemberi, szerdán délelőtt tartott rendes ülésén jelen volt Biró Rozália szenátor, aki a helyi ügyek iránt érdeklődött.
/vlm/Image/Show/84/
Biró Rozália a szerdai érmihályfalvi tanácsülésen

Hét napirendi pont szerepelt az érmihályfalvi képviselő-testület novemberi rendes ülésén, ezek között volt a már szokásosnak mondható költségvetés-kiegészítés mellett döntés ANL- és szociális lakások kiutalásáról, telekkönyvezésekről, infrastrukturális témákról.
A tanácsosok egy kivétellel egyhangúan szavaztak a témákról, ez a büdzsé módosítása volt. Annak részleteit Chis Ghoerghe szakbizottsági elnök, illetve Nyakó József polgármester terjesztette elő, az EMNP frakció pedig néhány tétellel kapcsolatban kifogásait fogalmazta meg, hogy aztán a “megszokott körök lefutása” után a többségi RMDSZ-frakció igenjei mellett az ellenzék tartózkodjon.
Az ülésen részt vett Biró Rozália, az RMDSZ szenátora, látogatása része volt annak a körútnak, melyen a választókörzetébe tartozó helyhatóságok munkájával ismerkedik.
A politikus elsőként félig tréfásan, félig komolyan – mint nőszervezeti vezető – megjegyezte: elég rossz arány, hogy a 17 tanácsos közül mindössze egy a nő, szerinte a hölgyek nagyobb jelenléte még a testület hatékonyságának is jót tenne. A továbbiakban irodavezetője közreműködésével átadta minden tanácsosnak azt a kis füzetet, melyben 2014-es tevékenységét foglalta össze és kérte: küldjenek arról visszajelzéseket, véleményeket, észrevételeket. Röviden beszámolt a kormányváltás körülményeiről, kifejtve: az RMDSZ a hatályos törvények betartását kérte, remélve, hogy érvényesül a szakmaiság elve az ország vezetésében, melyet javaslatokkal támogat. A helyi ügyekre térve hozzátette: kevés hasonló tanácsülésen jár, ahol érződik a szakbizottságok munkája és nem mindent a polgármester intéz. El kell fogadni, hogy vannak véleménykülönbségek, ugyanakkor annak is tudatában kell lenni, hogy problémáinkkal csak magunkra/egymásra számíthatunk, mondta Biró Rozália, akihez egyik tanácsosi frakció tagjai sem intéztek kérdéseket az ülés végén.
(erdon.ro)

Keresés