Táncház volt szombat este a Gizella Művelődési Központban

Táncház volt szombat este a Gizella Művelődési Központban
2025. February 24.
tanc

Február 22-én folytatódott  a ,,Csavargó táncház” rendezvénysorozat a Soroglya zenekarral a Gizella Művelődési Központban, ugyanott ahol tavaly márciusban találkoztak a néptánc kedvelői, művelői.  

A rendezvény házigazdája a Nyíló Akác Néptáncegyüttes tagjai és vezetői voltak. A Soroglya zenekar tagjait, (Dallos Levente prímás, Bacsó László brácsa, Vincze Zoltán nagybőgő) ez alkalomból elkísérte Krupár Luca néptáncos és Rencz Norbert a Nagyvárad Táncegyüttes tánckarvezetője.

Rencz Norbert annak idején a Nyíló Akác Néptáncegyüttesben tette meg az első tánclépéseket, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja volt több évig, most Norbi szatmári táncokat oktatott, Krupár Luca pedig a felcsíki és moldvai táncokat tanította.

A táncházat megtisztelték a környékbeli néptánccsoportok tagjai.

A fentebb említett táncokon kívül, sor került még mezőségi, küküllőmenti, vajdaszentiványi, szilágysági táncokra is, majd a résztvevők nótázással zárták a rendezvényt.

A jó hangulatú rendezvénynek biztosan lesz még folytatása.

Balázs József Attila

Keresés