Tanszercsomagot kaptak a jövendő elsősök

Tanszercsomagot kaptak a jövendő elsősök
2014. April 1.
Kilencvenegy gyereknek adtak át ajándék tanszercsomagot kedden a Rákóczi Szövetség szervezeti munkatársai.
/vlm/Image/Show/84/
Ajándék tanszercsomagot kaptak a gyerekek

A Rákóczi Szövetség két szervezeti munkatársa, Papp Imre és Bajnóczi Gábor kedden adta át a szervezet tanszercsomagjait azoknak az érmihályfalvi óvodásoknak, akik ősztől első osztályban kezdik meg tanulmányaikat, magyar tannyelvű tagozaton.
Az egyenként 10 ezer forint értékű csomagban tolltartó, füzet, tornazsák van.
A vendégeket Csengeri Csongor igazgató kalauzolta a Zelk Zoltán Általános Iskola épületeiben, és elmondta: a városban 91 gyerek kap ajándékcsomagot.
Elsőként a napköziben jártak, ahová el is kísértük őket.
Bajnóczi Gábor köszöntötte az óvónénit és a gyerekeket, ám utóbbiak olyannyira nem voltak megilletődve, hogy szinte nem is hagyták szóhoz jutni “a bácsit”. Akik átvették a csomagot, azok azonmód neki is láttak azokat áttanulmányozni, összehasonlítani tartalmukat.
Köszönetként végezetül Weöres Sándor: Tavaszköszöntő című, megzenésített versét énekelték el a látogatóknak.

Keresés