Tasnádi győzelem a második edzőmeccsen

Tasnádi győzelem a második edzőmeccsen
2017. July 27.
Bár kikaptunk, de álltuk a sarat a magasabb osztályba jutott ellenféllel szemben.
/vlm/Image/Show/84/

Szembetűnően számos Szatmár megyei rendszámú képkocsi sorjázott szerdán délután a Praszler stadionba, természetesen nem véletlenül: Tasnád csapata érkezett vendégségbe, a III. ligába frissen feljutott gárda szereplésére sokan kíváncsiak voltak.

Mi persze inkább a mieinkére, és kellemes meglepetésben is volt részünk, hiszen az Unirea egészen más arcát mutatta, mint pár nappal korábban Hajdúszoboszló ellen: az első félidőben, de különösen a “vízszünetig” teljesen egyenrangú ellenfele volt az egy osztállyal feljebb jutott ellenfélnek. Sőt, olyannyira bírtuk a tempót, hogy az első nagy gólhelyzet is mi előttünk adódott, amikor a 14. percben egy kifogástalan, gyors támadás végén Sándor – Lakatos – Gego volt a labda útja, utóbbi azonban a kapu mellé emelt/lőtt. A már említette vízszünetben ifj. Fele Sándor edző nem is mondhatott mást játékosainak, mint hogy bátran, csak így tovább. Nem is volt ebben hiba, ám gólt mégis mi kaptunk: a 35. percben Perényi egy távoli lövést maga elé ütött ki, majd a bíró úgy ítélte meg, hogy a labda után lépve “elütötte” a szintén oda tartó tasnádi csatárt – 11-es, gól, 0 – 1.

A szünetben a tasnádiak térfelén egy egész csapatnyi fiatal melegített, a mienken 3 ifikorú játékos passzolgatott szerényen – ez a kép hűen tükrözte a két csapat helyzetét.

A második félidőre aztán az említett teljes, pihent, az első sorba bekerülni igyekvő “cseresor” beállt a Szatmár megyeieknél, velük szemben állták a sarat a mieink, amíg állhatták. Sőt, a 63. percben egyenlítettünk is, egy ugyancsak tetszetős, Tóth – Gego – Sándor akció végén utóbbi volt eredményes – 1 – 1. A koncentrálás egyre nehezebben ment, a felkészülés elején az erő is hamarabb fogyott és két kihagyás két, szinte azonos módon született vendég-gólt eredményezett: a középpályán labdákat vesztettünk, a kiugratott tasnádi csatár pedig elgurított Kis mellett – 1 – 3. Közben Sándor és Lakatos előtt adódott még lehetőség, azonban az utolsó gólt is mi kaptuk, igaz, sem a mi védelmünk, de a szerzője sem nagyon tehetett róla, hiszen utóbbi olyan 25 – 30 méterről olyan kapás lövést talált el, ami védhetetlenül vágódott a hosszú felső sarokba – 1 – 4.

Összességében, az eredmény ellenére, elégedettek lehettünk a látottakkal, az erősebb ellenfél elleni meccs kitűnően szolgálta a felkészülést.

Az Unirea összeállítása: Perényi (46. p . Kis) – Gábor J., Iova (36. p. Kanalas), Daroczi, Crisan, Bersenszki (83. p. Sánta), Foris, Tóth, Lakatos (77. p. Láposi), Sándor, Gego.

A tervek szerint a következő edzőmeccs szombaton, július 29-én 18 órától lesz, amikor Nyíradony csapata látogat a Praszler stadionba.

Keresés