A dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonaiban 13 évvel ezelőtt indult a kezdeményezés, melynek neve Angyaljárás. Ennek lényege, hogy minden, az otthonokban lakó gyerek levelet írhat az Angyalnak, hogy mit szeretne kapni karácsonyra. A levélben szerepelhet egy “nagy”, vagy három “apróbb” óhaj, de nem lehet például elektronikai “kütyüket” kérni. Fellegi Kató, az alapítvány budapesti irodavezetője az, aki az érmelléki otthonokba (is) eljuttatja a névre szóló ajándékokat, s aki a Gálospetriben tartott ünnepség alkalmával elmondta: az első évben 200 levelet dolgoztak fel, idén már 1300-at.
A levelek ez évi szaporodásához hozzájárult, hogy első alkalommal az érmihályfalvi Iskolaházba járó gyerekek is írhattak az Angyalnak. Érdeklődésünkre András Ildikó nevelő elmondta: “Az idei Karácsony szebb lesz, mint eddig valaha is volt az Iskolaház gyerekei számára, hála Fellegi Katónak, aki az alapítvány gyermekeinek szerte az országban teljesíti kívánságait. Gálospetrin kívül az idén az én gyermekeim is bekerültek az “angyal- programba”. A gyerekek írtak és rajzoltak az angyalnak, beleírva kívánságaikat, a levelek eljutottak a címzetthez és a vágyak, álmok teljesültek. A távirányítós kisautótól a kis szekérig, az elektromos gitártól a divatos bőrdzsekiig minden vágyálom teljesült.”