Testvérvárosok között, Baróton

Testvérvárosok között, Baróton
2015. July 1.
Karsai Attila alpolgármester képviselte Érmihályfalvát az elmúlt hét végi Barót Napokon.
/vlm/Image/Show/84/
Karsai Attila adta át Érmihályfalva üdvözletét Lázár-Kiss Barna baróti polgármesternek
Az elmúlt hét végén tartották meg Kovászna megyei testvérvárosunkban a Barót Napokat. Mivel ugyanebben az időben több más helyszínen is rendezvények adtak elfoglaltságot, az erdővidéki városban csak Karsai Attila alpolgármester és felesége képviselhette Érmihályfalvát.
A mintegy 450 kilométeres távolság ellenére a mienk volt a “legközelebbről” érkezett testvérvárosi küldöttség, a többiek nagyrészt Magyarországról érkeztek, akár az ország másik végéből is.
A vendégeknek tartott fogadáson Karsai Attila köszönetet mondott Lázár-Kiss Barnának, hogy ők is részt vettek a mi városnapunkon – a XXIII. Nyíló Akác Napokon -, ráadásul a baróti polgármester először járt városunkban. Az elöljárók kifejezték szándékukat, hogy továbbra is fenntartják az évtizedes múltra visszatekintő kapcsolatot településeink között.

Keresés