“Ti vagytok a jövő városvezetői”

“Ti vagytok a jövő városvezetői”
2014. March 14.
A Mezőgazdasági Főgimnázium diáktanácsa nemrégiben alakult ujjá, csütörtökön tartott gyűlésükön Nyakó József polgármester is részt vett.
/vlm/Image/Show/84/
Gyűlést tartott az újjáalakult diáktanács

Alig egy hónapja alakult ujjá a Mezőgazdasági Főgimnázium diáktanácsa, mégpedig úgy, hogy az osztályokból önkéntesen jelentkeztek tagoknak tenni akaró diákok, tudtuk meg Zeffer Tímea igazgatónőtől. A tanintézmény diákságának 51%-a ingázik a környező településekről, és ez az arány tükröződik a diáktanácsban is, melynek elnöke Furău Madeleine, alelnöke Zih Blanka, titkára Varga Mónika, vezetőtanárok Boda Brigitta, Dihenes Ilona, Baricz-Nánási Ferenc és Bogoşel Laura.

Csütörtökön olyan megbeszélést tartott a diáktanács, melyen részt vett Nyakó József polgármester is.
Az elöljáró örömét fejezte ki, hogy vannak olyan diákok, akik éreznek magukban annyi plusz energiát, tenni-akarást, hogy szerepet vállalnak. A város vezetőinek mindkét iskolával jó az együttműködése, és erre törekszenek például a diáktanáccsal is. “Köztetek vannak jövő városvezetői” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve: bármikor bármilyen témában várja a diákok észrevételeit, kezdeményezéseit, hiszen lehetőségek vannak, és kikben legyen energia, ha nem a fiatalokban?! Boda Brigitta vezetőtanár és Furău Madeleine elnök a továbbiakban ismertette a megyei szintű lehetőségeket, illetve a helyi terveket. Utóbbiakban szerepel például csapatépítési rendezvény, tavaszi takarítási akció, illetve pályázatokat készítenek média-témában, és az “Iskola másképp” eseményhét idejére.

(erdon.ro)

Keresés