Tizenegy tonna hulladékot gyűjtöttek

Tizenegy tonna hulladékot gyűjtöttek
2016. April 5.
A meghirdetettnél is több ideig gyűjtötték szombaton a lommá vált elektromos és elektronikus szemetet.
/vlm/Image/Show/84/

Elektromos és elektronikus hulladékot gyűjtött az arra illetékes cég szombaton. A gyűjtőpont a városháza parkolójában volt , ám egy kisteherautó egész nap járta az utcákat, házhoz menve a nagyobb vagy nagyobb mennyiségű darabokért. A hangosbemondó utcahosszán harsogott, figyelmeztetve a lehetőségre. Nem is maradt el a siker, hiszen a tervezett 18 órai “zárás” után egy órával is még fuvaroztak. Az összegyűlt kacathalmot látva az ember elcsodálkozhat: annak ellenére, hogy évek óta rendszeresen vannak ilyen akciók, mégis rendre kerülnek elő a rozsdás hűtők, fagyasztók, mosógépek, kiszuperált tévék, melyek nyilván nem mind az elmúlt akció óta mentek “nyugdíjba”. Végül, este nyolc óra táján, összesen 11 tonna összegyűlt holmit pakolhattak fel az azt elszállító kamionba.

A korábbi gyakorlattól eltérően a gyűjtést végző cég nem tombolajegyeket osztott (ennek megfelelően sorsolás sem volt), hanem a nagyobb tárgyakért értékjegyeket adott.

Keresés