Több az üres ANL-lakás, mint a kérelmező

Több az üres ANL-lakás, mint a kérelmező
2018. February 27.
Az év elején újra indult a prioritási lista.

A képviselő-testületi ülések szinte mindegyikén témaként szerepel az ANL-lakások kiutalása, vagy visszamondása, a kérelmezői lista újrasorolása. Nem volt ez másként a februári ülésen sem, amikor, szokás szerint, Karsai Attila alpolgármester ismertette a részleteket a tanácsosokkal.

Az alpolgármester később kérdésünkre elmondta: 2017-ben az ANL-lakások kérelmezési listájának végére értek, vagyis minden kérésnek eleget tudtak tenni. Ez év elején 25 üres lakás van (az összesen 90-ből), ami nagyrészt annak “köszönhető”, hogy változtak a bérleti feltételek (erről részletesen írtunk annak idején), sokan kiköltöztek a lakásokból. Most, 2018. elején újabb prioritási listát állítottak össze, 18 kérelmező tette le igénylését. Ezek közül 16-ot fogadott el és állított sorba a lakásosztó bizottság, ketten időközben visszavonták kérvényüket. Az előterjesztést a tanácsosok is elfogadták, egyhangúan. Mindez azt jelenti, hogy a következő hónapi ülésen már magukat a lakáskiutalásokat szavazhatják meg, ebben az esetben április 1-i határidővel lehet megkötni a szerződéseket. “Elméletileg minden kérésnek helyt tudunk adni, hiszen több az üres lakás, mint a kérés, ám a gyakorlatban ez attól függ, ki hány szobás lakást kért, és ezeket hogyan tudjuk összehangolni”, mondta Karsai Attila.

Keresés