
A hűvös, de napfényes vasárnapon még sokak programjában szerepelt a templomozásokkal egybekötve a temető felkeresése is. Talán ez az egybeesés is számított abban, hogy sokan a szavazókörzetet is útba ejtették egyúttal, például a 2009. november 22-i elnökválasztással összevetve már a délelőtt 10 órás adatok is a most vasárnapiak javára szólnak: öt esztendővel ezelőtt addig az időpontig 265-en szavaztak, most 395-en (4,31%). A városban egyébként most is hét szavazókörzet nyitott meg reggel 7 órakor, és a hivatalos adat szerint 9031 szavazásra jogosultat vártak az urnák elé (miközben a lakosság száma alig éri el a 10 ezret).
Információnk szerint már a reggeli órákban is voltak esetek, amikor egyik-mások körzetben kisebb sorok alakultak ki, aztán a templomozások múltán újra, de ahogyan lenni szokott, a voksolók derékhada az esti órákban indul el.
Az említett délelőtti szavazói szám déli 12 órára 843-ra (9,2%) nőtt, ami nagyobb, mint a május 25-i EP-választáson már egy órával később, tehát 13 óráig részt vettek számánál is, ami 840 volt.
Kora délután, 14 órakor 1331-en voltak túl a szavazáson, míg 16 órakor 1950-en, 21,4% (ugyanebben az időpontban május 25-én 1205 volt a mutató).
Nyakó József polgármester kora délután az Erkel Ferenc (Kis) utcai óvoda épületében berendezett körzetben adta le szavazatát (képünkön).