Többen voltak Máriapócson, mint tavaly

Többen voltak Máriapócson, mint tavaly
2014. September 12.
A tavalyinál is többen zarándokoltak Érmihályfalváról az elmúlt szombaton a Máriapócsra, a Kisboldogasszony-napi búcsúra.
/vlm/Image/Show/84/
A zarándokok Máriapócson

A zarándoklatra két nagy busszal indult el mintegy 100 fő, de mellettük “egyéni” szervezésben 4 – 5 személyautó is útra kelt a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Máriapócsra, ami azt jelenti, hogy összességében mintegy 120-an vettek részt a búcsún, többen mint tavaly (akkor mintegy 80-an voltak).
A buszban imádkozással, énekléssel telt az idő, és énekelve vonult be a csoport a kegytemplomba is, ahol gyónási lehetőség is várta a hívőket.
Érdekessége volt a szentmisének, hogy annak koncelebrálásában három érmihályfalvi lelkész is részt vett, hiszen Bogdán István plébános, és Husztig Róbert segédlelkész mellett jelen volt a helyi születésű Tóth Attila is, aki jelenleg a nagyváradi Szent László templom káplánja.
A szentmise után elkészült a fentebb látható csoportkép, volt lehetőség kegytárgyak vásárlására is. A csoportnak lélekemelő élményben volt része, a hazafelé vezető út is énekléssel, imádkozással telt.

Keresés