
A Rákóczi Szövetség 2014-ban 19. alkalommal hirdeti meg Kárpát-medencei középiskolások számára Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjét. A vetélkedőn minden évben több száz határon túli és magyarországi középiskola háromfős diákcsapata vesz részt. Az évente más-más témakörben meghirdetett vetélkedő idei címe:
Az első világháború története Szarajevótól Piave-ig.
A három fordulóból álló vetélkedő meghirdetése minden évben tavasszal történik. A háromfős csapatok egy tesztsor kitöltésével, valamint egy történelmi esszé megírásával nevezhetnek. A beküldött dolgozatok alapján a legjobb 60 csapat kap meghívást a második fordulóra, amelyet a Rákóczi Szövetség egy háromnapos ifjúsági találkozó és 1956-os emlékünnepség keretében Budapesten, a Műegyetemen rendez, hagyományosan október 21. és 23. között.
A második fordulóba jutott 60 csapat október 22-én írásbeli fordulón méri össze tudását, és ennek eredménye alapján a legeredményesebb tíz csapat kerül be az október 23-i szóbeli döntőbe. A döntőben neves szakemberekből álló zsűri előtt, számos igényes feladat révén dől el a vetélkedő végső sorrendje. Valamennyi döntőbe és középdöntőbe jutott csapat értékes könyvjutalomban, a legjobb öt csapat tagjai, valamint a felkészítő tanáraik egy külföldi kirándulásban részesülnek.
Az idei évben április 23-tól lehet letölteni a jelentkezési lapot és az első forduló feladatlapját a szakirodalommal együtt a Rákóczi Szövetség honlapjáról (www.rakocziszovetseg.org). A kitöltött feladatlap és jelentkezési lap postázási határideje 2014. június 16., hétfő.
(A jelentkezési- és feladatlapot, kérés esetén, postai úton megküldjük).
Minden esetben postai úton kérjük a feladatlap visszaküldését a jelentkezési lappal együtt.
Postázási cím: Rákóczi Szövetség, H-1255 Budapest, Pf. 23.
Az első forduló eredményéről 2014. szeptember 15. után értesítjük a csapatokat, illetve megtekinthetők a Rákóczi Szövetség honlapján is.
A vetélkedővel kapcsolatos további információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától kérhető.