
A találkozót a kezdeményező Szilágyi Andrea muzeológus vezette, ismertetve az összejövetel célját. Már a meghívóból is kiderült, hogy a számítanak az érdeklődők tapasztalataira, ötleteire. Ennek jegyében Baricz-Nánási Ferenc tanár fejtette ki, hogy szerinte be kellene vonni a honismereti tevékenységbe a diákokat, akik például régi könyveket, tárgyakat gyűjthetnének, ösztönzésükre valamilyen díjazást is ki lehetne találni. Írhatnának utcájukról, fotókat készíthetnének, kérdeznék a lakosokat családjaik történetéről, régi történetekről. Boros József ny.tanár pártolta az ötletet, példaként hozva fel, hogy ő maga korábban már gyűjtött régi könyveket diákjaival, amiből kiállítást tartottak az iskolában, majd visszaadták a köteteket tulajdonosaiknak. Felvetette az ötletet, hogy működjön újra a Máté Imre Irodalmi Kör is, abba ne csak alkotókat vonjanak be, de olyan érdeklődőket is, akik meghallgatnák az előadásokat, részt vennének a beszélgetésekben. Szilágyi Andrea archív fotók további gyűjtésére buzdított (melyeket digitalizálás után visszaszolgáltatnának) esetleg az azokhoz tartozó történetek összeírására is. Kiállítást is össze lehetne belőlük állítani a múzeumban, képeslapokkal, egyéb dokumentumokkal kiegészítve.
Nyakó József polgármester is üdvözölte a kezdeményezést, amit a város számára hasznosnak ítélt, támogatását ígért a munkához, illetve biztatta a szerzőket, hogy a tervbe vett és témába vágó tematikájú kötetek összeállítását folytassák.
A kezdeményezők egyik gondja lehet a mozgósítás. Mint elhangzott, mintegy 150 meghívót küldtek szét, ehhez képest kéttucatnyian gyűltek össze.
Az újabb találkozót várhatóan két hét múlva tartanak, a csoporthoz lehet csatlakozni és további ötleteket is szívesen vesznek.
A találkozón előadások is elhangzottak:
– Szalai Ilona: A Dr. Andrássy Ernő Honismereti Kör 2002 – 2006 között;
– Szilágyi Andrea: dr. Andrássy Ernő, Érmihályfalva múltjának és tárgyi emlékeinek lelkes kutatója;
– Kurta-Kovács Rozália: Mesél a vén Móka patak;
– Kelemen Lilla Kornélia: Fekete Gyula, Érmihályfalva kovácsmestere.