
Október 6-án és 7-én, szombaton és vasárnap Alkotmánymódosító referendumot tartanak Romániában. Mindkét nap reggel hét órakor nyitnak a szavazókörzetek és este kilenc órakor zárnak. Bihar megyében 650 szavazókörzet van. A szavazókörzetek helyszíne nagyjából megegyezik a korábbi szavazások választókörzeteinek helyszíneivel. Alapelv, hogy a polgárok a bejelentett lakcímüknek megfelelő szavazókörzetben voksolhatnak, ez alól csak akkor lehet kivételt tenni, ha a polgár nem abban a közigazgatási egységben tartózkodik a referendum idején, amelyhez bejelentett lakcíme alapján tartozik. A mozgásképtelen személyek mozgóurnát igényelhetnek, ehhez a hozzátartozó egy kérvényt és egy orvosi igazolást kell eljuttasson a mozgásképtelen személy tartózkodási helyéhez legközelebbi szavazókörzethez. Ebben az esetben nem számít, hogy lakcíme szerint mely szavazókörzethez tartozik, az a kritérium, hogy a referendum idején éppen hol tartózkodik: ha kórházban, akkor a kórházhoz legközelebbi szavazókörzethez kell benyújtani a kérvényt, ha otthon, akkor az otthoni, ha rokonoknál, akkor az ottani stb. szavazókörzethez. Az orvosi igazolásból ki kell derüljön, hogy a mozgóurnát igénylő személy mozgásképtelen.
A szavazáskor polgárok egy szavazólapot kapnak, amelyen az a kérdés lesz feltéve: Egyetért-e ön az Alkotmánymódosítási Törvénnyel abban a formában, ahogy azt a Parlament elfogadta? (Sunteţi de acord cu Legea de revizuire a Constituţiei României în forma adoptată de Parlament?) A szóban forgó, a Hivatalos Közlönyben megjelent törvény az Alkotmány 48. paragrafusának (1) bekezdését módosítja a következőképpen: (1) A család egy férfi és egy nő szabad elhatározásából kötött házasságán, a házastársak egyenlőségén és a szülőknek azon a kötelességén alapul, hogy biztosítsák a gyermekek nevelését, oktatását és képzését. A hatályos román alkotmányban „a házastársak önkéntes elhatározással létrehozott házassága”; megfogalmazás szerepel. A referendum érvényességéhez a választásra jogosult román állampolgárok több mint 30 százalékának, vagyis több mint 5 millió 670 ezer választónak kell az urnák elé járulnia.
Érmihályfalván továbbra is 7 szavazókörzet van, a hozzájuk tartozó utcák listája nem változott (ez ide kattintva tekinthető meg).