Tumultus a vonatra várva

Tumultus a vonatra várva
2014. January 22.
Az utóbbi három évtized legrosszabb vasúti menetrendjének tartja egy olvasónk azt, ami december elején életbe lépett.
/vlm/Image/Show/84/
(Illusztráció)

Ahogyan arról beszámoltunk, december elején lépett életbe az új vasúti menetrend.

Ezzel kapcsolatban közölte észrevételeit lapunkkal B.S. olvasónk, aki immár három évtizede ingázik Érmihályfalva és nagyváradi munkahelye között, így joggal állíthatja, hogy látott már egy s mást. Kifogásolja, hogy például kivették a forgalomból a megyeszékhelyről Szatmár irányába korábban 14.36 órakor indult személyvonatot, amit az utazóközönség diákvonatnak keresztelt el, mivel az iskolába ingázó gyerekek jórésze azzal indult hazafelé. Mivel ez most nincs, a 15.36 órakor induló járatra kénytelenek várni, ami egy órányi időveszteséget jelent számukra, a köztes időd a peronon töltik. Méghozzá ott, ahonnan vonatuk indul, a kettes vágány mellett, melyen időközben zajlik a forgalom, ami kimondottan balesetveszélyt jelent. Ezt tudják azok is, akik rendőröket állítanak a peronra, hogy felügyeljék a diákokat, hiszen nem két, de (legalább) kétszáz főről beszélünk. A szerelvényt indulása előtt 10-15 perccel tolatják be, el lehet képzelni, milyen tolongás alakul ki az ülőhelyekért, amiben nem kifejezetten jellemző az udvariasság A diákok mellett természetesen a “hagyományos” utazóközönség is jelen van, idősek, gyerekek, és szemtanúk szerint előfordul, hogy a rendet fenntartani igyekvő rendőrt is nemes egyszerűséggel magukkal sodorják a vagonba. Olvasónk elmondta még, hogy reggel 6 óra előtt egyik irányból sem igen érkezik “munkásvonat” Nagyváradra, ami azt jelenti, hogy az ingázók jó része hiába siet, elkésik munkahelyéről.

Jó lenne, ha az utazók igényeit is szem előtt tartanák, amikor kialakítják a menetrendeket, összegezte véleményét olvasónk.

Keresés