Udvarias vendégek voltunk…

Udvarias vendégek voltunk…
2015. August 2.
Szombat délután Nyíradonyban lépett pályára az Unirea ifjúsági és felnőtt csapata, felkészülési találkozókon. A mérleg két "levegőben lógó" győzelem helyett egy döntetlen és egy vereség.
/vlm/Image/Show/84/
Hiába hajtottunk, mint a háttérben elrobogó vonat, nem sikerült gólt szerezni

A bajnoki felkészülést szolgáló meccs-sorozat során a nyíradonyiak július 18-i látogatását viszonozta az Unirea augusztus 1-én.
Előbb az ifjúságiak léptek pályára. A látottak alapján Csűri Sándor tanítványai simán nyerhettek volna, hiszen például a hazaiak vezetése után 2-2 volt a félidő, a második félidőben 4-2-re átvettük a vezetést, és akkor úgy tűnt, nem is kerülne túl nagy erőfeszítésbe egy gólzáporos győzelem sem. Ehelyett azonban zsinórban és percek alatt 3 gólt kaptunk hihetetlen védelmi hibák és pontatlanságok nyomán és máris 5-4 oda… Az utolsó percben tizenegyesből sikerült az egyenlítés (bal oldali képünkön), a vége 5-5.
A felnőttek találkozóján az első perctől szervezettebben és sok passzos játékkal támadtunk. A 8. percben Dobondi lövése kerülte el kevéssel a kaput, a 14. percben Crisan R. fejelte mellé Illés beadását. A hazaiak először a 21. percben jelentettek veszélyt Perényi kapujára, amikor egy lecsúszott beadás kanyarodott a kapu fölé. Fölényünk csak nem akart vezetéssé érni, sőt, a 29. percben Perényi egy az egyben kellett bravúrt bemutasson, utóbbit a 40. percben meg is kellett ismételje, amikor egy kapufáról kipattanó lövést “visszaküldött” az ellenfél csatára. Közben a 34.percben Gego perdítését a gólvonalról vágta ki egy adonyi védő.
A második félidő elején Crisan C. egyéni akciója és Fele Sz. szabadrúgása jelezte, hogy továbbra is mi uraljuk a pályát, ám a játékra a kapkodás volt jellemző. A folyamatos cserékkel és vissza-cserékkel ifj.Fele Sándor átforgatta a csapatot, ami talán még lendületesebbé tette játékunkat, ám egy passzal mindig több vagy kevesebb sikeredett a kelleténél, a beadások túlszálltak, az indítások kiperdültek… A félidő felétől egészen a befejezésig gyakorlatilag beszorítottuk az ellenfelet saját tizenhatosának előterébe, de a gól nem akart megszületni. A 75. percben Crisan C. szabadrúgása a felső lécen csattant. És, ahogyan lenni szokott, ami nem sikerül az egyik oldalon, az bejön a másikon, akár a semmiből is: két perccel a vége előtt Ármós egy egyszerű felszabadító rúgás nyomán telibe találta a rárontó ellenfelet, aki a megszerzett labdát a hálóba gurította – 1-0. A lefújás előtti pillanatokban még volt lehetőség az egyenlítésre, de Illés beadását Crisan C. fölé fejelte.
“Ne haragudjatok, amiért nyertünk”, mondta egy, a lelátón előttünk elvonuló hazai szurkoló (öniróniáról téve bizonyságot). Mit válaszolhattunk? “Nem haragszunk, nem tehettetek róla…”
Az Unirea összeállítása: Perényi (46.p. Ármós) – Horváth, Lakatos, Fazekas (57.p. Vadkerti), Crisan C., Létai, Fele Sz. (60.p. Illés), Dobondi (46.p. Sándor), Illés (46.p. Pap / 72.p. Crisan R.), Crisan R. (58.p. Péter), Gego (46.p. Gábor).
A bajnokság kezdete előtti utolsó edzőmeccsét az Unirea augusztus 7-én, pénteken délután játssza, a Szatmári Olimpia vendégeként.

Keresés