
Érmihályfalva vízszolgáltatásának irányításában új időszámítás kezdődik. Kovács Zoltán személyében új vezetőt köszönthetünk, aki Cseh Lászlót váltja ezen a poszton. Cseh László, korábbi vezető, alpolgármesteri feladatai miatt nem tölti be jelenleg ezt a munkakört.
Kovács Zoltán magánvállalkozóként elhivatottsággal és elszántsággal végezte eddigi munkáját mely során nem csak vezetői tapasztaltatokra tett szert, hanem kiváló csapatmunkáról és szakmai tudásról is tanúbizonyságot tett.
Karsai Attila, Érmihályfalva polgármestere üdvözölte az új vezetőt, egy rögtönzött munkamegbeszélés keretében ismertetve a város és a térség vízszolgáltatással kapcsolatos legfontosabb kihívásait és jövőbeni terveit. A város teljes víz- és szennyvízszolgáltatása mellett a környező 19 település ( Érkörtvélyes, Vasad, Érsemjén, Érkenéz, Selind, Érbogyoszló, Albis, Szalacs, Ottomány, Monospetri, Vedresábrány, Apátkeresztúr, Fancsika, Kiskereki, Érkeserű, Asszonyvására, Tarcsa, Gálospetri és Adony) mindennapi karbantartását és üzemeltetését is elvégzik. A találkozó nem csupán formális volt, hanem a közös munka megalapozása is.
A városvezető két jelképes ajándékkal is készült az új részlegvezető számára, amelyek nemcsak kedves gesztusok, hanem komoly üzenetet is hordoznak. Az egyik ajándék egy bögre, amelybe – a polgármester szavaival élve – mindig tiszta víz kerüljön, mint a szolgáltatás minőségének szimbóluma. A másik ajándék egy naptár, amely arra emlékezteti Kovács Zoltánt, hogy a határidők betartása és a precíz munkavégzés kulcsfontosságú a lakosság elégedettségének elnyerésében. Az elöljáró hangsúlyozta, hogy a város vízszolgáltatása alapvető közszolgáltatás, amelynek minősége közvetlenül hatással van az itt élők mindennapjaira.
Az új vezető feladata nem csupán a folyamatok felügyelete, karbantartási munkálatok elvégzése és meghibásodások javítása hanem a szolgáltatás fejlesztése, a problémák gyors és hatékony kezelése, valamint a lakosság bizalmának elnyerése is. Kovács Zoltán megköszönte a bizalmat és az ajándékokat.